Teodor Meleșcanu
Fotó: Mae.ro
A román diplomáciának főként az 1918-as egyesülés százéves évfordulójára, valamint a 2019. első félévi román EU-elnökségre kell készülnie – jelentette ki kedden Teodor Meleșcanu román külügyminiszter.
2017. augusztus 29., 15:272017. augusztus 29., 15:27
A tárcavezető a román diplomácia kedden kezdődött kétnapos, hagyományos évi értekezletén beszélt erről. Közölte, hogy az említett feladatok mellett fontosnak tartják Romániának az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagságára, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagságára benyújtott pályázatát is.
Meleșcanu hangsúlyozta:
A román EU-elnökségről kifejtette: Bukarest érdeke, hogy fellendítse az uniós fejlesztési politikákat az EU gazdasági konvergenciája és európai integrációjának mélyítése érdekében. Rámutatott, hogy Romániának aktívabban kell érvényesítenie nemzeti érdekeit az EU jövőjét illetően, de a tagállamokkal fenntartott kétoldalú kapcsolatokban is. Úgy vélte, hogy
Közölte, hogy Románia jó viszony ápolására törekszik Oroszországgal, de ennek két előfeltétele van: a kölcsönös tisztelet, valamint a nemzetközi jog betartása. Hozzátette: amíg Moszkva megsérti a nemzetközi jogot, Románia támogatni fogja az Európai Unió Oroszországgal szemben alkalmazott szankcióit.
A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a román diplomácia értekezletének három kiemelt meghívottja lesz: az egyiptomi és a luxemburgi külügyminiszter mellett
ahol előadást is tart.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
szóljon hozzá!