2011. július 14., 08:202011. július 14., 08:20
A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázati kiírásán csaknem 100 ezer eurót nyert el a főiskola műszaki és mezőgazdasági kara a képzések elindítására – közölte Sikolya László dékán. A program nyolc modulból fog állni, az őszre elkészülő tananyag tematikája pedig az agrárium szinte valamennyi területét felöleli, a 20-20 magyar és román gazda növénytermesztési, kertészeti, állattenyésztési, valamint gépészeti ismereteket sajátíthat el. A főiskola vezetésével zajló ingyenes, egy évig tartó képzés elsősorban az ökogazdálkodásra helyezi a hangsúlyt, emellett a tananyagban egyaránt helyet kap az energianövények termesztésének és hasznosításának témaköre is.
A magyarországi képzésnek a nyíregyházi kőiskola, míg a romániainak a programban partnerként részt vevő nagykárolyi Simion Bărnuţiu Műszaki és Mezőgazdasági Szakiskola ad otthont. A negyven gazdálkodó számára magyar és román nyelven tartják meg az összesen 800 órás elméleti és gyakorlati oktatást. A dékán hozzátette: a kétnyelvű tananyag mellett szakmai prezentációk és külön weboldalak segítik a tanulást. A gazdák a tervek szerint a 2012 májusában megtartandó záróvizsgák után vehetik kezükbe az OKJ-s képesítést adó okleveleket.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!