2011. február 10., 09:572011. február 10., 09:57
Gyergyóremtén ötödik éve zajlik a svájci talajfeljavító intézet támogatta program, amely az úgynevezett nadrágszíjparcellák összevonását célozza, de kiterjed a mezőgazdasági úthálózatra, a vízhálózatra és környezetvédelmi kérdésekre is. A projektet hétfőn szeminárium keretében mutatták be Tagosítás a vidékfejlesztés szolgálatában svájci mintára címmel a mezőgazdasági minisztérium központi épületében Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár kezdeményezésére. „A szeminárium célja egy olyan kísérleti projekt ismertetése, amely a földrendezésre, tagosításra alapozva célozza meg a vidéki környezet infrastrukturális fejlesztését, az ingatlanok értékének emelését és nem utolsósorban a minőségi termelést is” – fogalmazott. Elmondta, a tagosítással, amely akár húsz évig is elhúzódhat, üzemméretű gazdaságokat hoznak majd létre, amely általános gazdasági fellendülést eredményez a községben. A megvalósításhoz azonban hiányzik a törvényi háttér, ezért a remeteiek a mezőgazdasági minisztériumhoz folyamodtak indítványukkal.
Tánczos Barna államtitkár kifejtette, hogy két tagosítási törvénytervezetet is elutasított már a képviselőház, bár nagy szükség van egy területrendezést célzó új jogszabályra. Mint mondta, a hasonló vidékfejlesztési, területrendezési projektek kapcsán ijesztően nagy összegekről beszélnek, de ezek az összegek hosszú távon mozgósíthatók a környezetvédelmi, mezőgazdasági és belügyminisztérium pénzalapjaiból. A bemutatott projekt egyébként kiemelt támogatásnak örvend az illetékes minisztérium részéről. Laczkó Albert Elemér gyergyóremetei polgármester a Székelyhonnak elmondta: bár kezdetben voltak olyan vélemények, hogy megint kollektivizálni akarnak a településen, mára egyre többen pozitívan viszonyulnak a svájci mintára kivitelezendő projekthez. „A tagosítás sokkal egyszerűbb volna, ha az országnak létezne erre vonatkozó törvénye, ennek hiányában csak egy referendum után kerülhetne sor erre. A tagosítással létrejöhetnének az üzemméretű gazdaságok, az egyéni termelési rendszer mellett a közös értékesítést szolgálná” – nyilatkozta az internetes portálnak az elöljáró.
Laczkó Albert Elemér elmondta továbbá, a község 10 700 hektár területtel, 2200 gazdasággal és 22 ezer parcellával rendelkezik. Gyergyóremete egyébként 120 ezer euró támogatást nyert a svájci kormánytól a tagosítás kivitelezésére. „Ez a tervezet több mint százéves svájci tapasztalatok alapján készült, és más közösségek is átvehetik” – szögezte le Komlóssy József, a projekt svájci koordinátora, kifejtve, hogy a programot sikeresen alkalmazzák Ausztriától Finnországig, és a későbbiekben Románia átadhatja a modellt Bulgáriának. Mint mondta, a tagosítási projektnek prioritási listán kell szerepelnie az európai uniós finanszírozási keretekben is. A svájci szakember kihangsúlyozta, hogy a tagosítást nem lehet erőszakkal elvégezni, hanem vitafórumokon kell meggyőzni a gazdákat.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.