Szigorodó tejértékesítés

Vegyes érzelmekkel fogadták a Hargita megyei gazdák a tej értékesítésére vonatkozó újabb, szigorodó előírásokat, melyek január elsejétől lépnek hatályba.

2013. augusztus 07., 18:352013. augusztus 07., 18:35

Az új jogszabály értelmében ezentúl kizárólag olyan tej kerülhet forgalomba, amely eleget tesz az Európai Uniós szabványoknak. Ennek értelmében a gazdálkodók kiemelt figyelmet kell fordítsanak az istálló tisztaságára, a tej tárolására és szállítására, valamint az állatok egészségi állapotára. Fontos, hogy minden gazda a fejést egy külön erre a célra szánt munkaruhában végezze, fejés közben ne etesse az állatot. Mielőtt hozzáfogna a fejéshez, ajánlott többször is kezet mosni és papírtörlőt használni.

A leadandó tejet minél rövidebb idő alatt lehűtve, csak fedett edényben szabad a gyűjtőközpontokba szállítani. Fontos azoknak az állatoknak a külön fejése, amelyek valamilyen betegségben szenvednek, sőt ha a gazdálkodó keze sérült, alaposan fertőtleníteni kell, mivel a tej nem tartalmazhat antibiotikumot.

Együttműködve könnyebb az alkalmazkodás

A csíkvacsárcsi tejtermelők szerencsés helyzetben vannak, hiszen a Csíkvacsárcsi Mezőgazdasági Egyesület által üzemeltetett tejcsarnokban jelenleg is olyan tejet fogadnak el, amely megfelel az előírásoknak – tudtuk meg Szőcs Lászlótól. Az egyesület elnöke elmondta, a három éve működő csarnok laboratóriumában minden szükséges vizsgálatot el tudnak végezni – csíraszámmérő és tejanalizátor is a működtetők rendelkezésére áll. Szőcs László elmondta, míg a tejcsarnok indításakor az ezer literes tank félig telt meg, mostanra már teljesen kihasználják. \"A visszajelzések egyértelműen pozitívak, hiszen az egyesület létrejötte előtt a szarvasmarhatartó gazdák száma egyre csökkent, jelenleg azonban egyre többen jelentkeznek szervezetünknél\" – mutatott rá Szőcs László.

Kósa Márton vacsárcsi lakos tíz tehenet és három üszőt tart, s mint mondta, a megtermelt tejet a helyi egyesület csarnokában adja le. Elmondta, tisztába van azzal, hogy milyen előírásoknak kell megfeleljen a tej jövőtől, és reméli, januártól is elfogadják az általuk hordott mennyiséget. Véleménye szerint azonban a hazai tej már most is megfelelő minőségű, ezeknek a megszorításoknak pedig az lesz az eredménye, hogy a tejimport folyamatosan növekedni fog.

Aggódnak a kistermelők

A göröcsfalvi tehéntartó gazdák nehezebb helyzetben vannak, hiszen nemrég felszámolták a faluban üzemelt csarnokot. Jakab Fábián emiatt hordja a rákosi csarnokba a két tehene által adott tejet. Ő nem hallott a nemsokára érvénybe lépő szabályozásokról, de mint mondta, már most is odafigyel a tej tárolására és szállítására. Ennek egyik oka, hogy a csarnokban ellenőrzik a tej tisztaságát, és ha az nem megfelelő, nem fogadják el. A gazda aggasztónak tartja, hogy egyre kevesebben foglalkoznak állattartással, vagy az életkoruk, vagy a szerény jövedelem miatt.

Sali András göröcsfalvi lakos elmondta, nyolc tehenet tart, minden reggel szekérrel szállítja tejét a vacsárcsi csarnokba, amióta a helyi begyűjtőt felszámolták. Elmondása szerint a vacsárcsi csarnokban sokkal jobban figyelnek a higiéniára. Sali éppen a csarnok alkalmazottjától hallott a szigorításról, s mint mondta, azt sem tartja kizártnak, hogy abbahagyja a szarvasmarhatartást.

Kömény Kamilla

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás