Paradicsomot érlelő termálvíz

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Bihar megyei mácsapusztai üvegházak önálló meteorológiai állomással is rendelkeznek. Termálvízzel fűtött üvegházban, hagyományos ágyás helyett kőzetgyapotban terem a paradicsom a Nagyváradtól hat kilométerre fekvő Mácsapusztán. A korszerű üvegházóriást létrehozó és működtető Transgex Agro Kft. már a második létesítmény építését kezdte meg a településen. Az új üvegház 11 600 négyzetméteren épül, és a tervek szerint már év végén elkezdik a termesztést.

2007. augusztus 14., 00:002007. augusztus 14., 00:00

A hatalmas, egy légterű üvegházat kétszáz, egyenként 4,3 méter magas fémoszlop tartja majd, és – akár a mellette álló, korábban létesített üvegház esetében, – ennek a fűtését is a termálvíz biztosítja. Az új létesítmény felépítése, illetve a termelés beindítása 900 ezer euróba kerül. A munkálatokat a belgiumi Agrocon BVBA cég végzi, a szükséges összeget a Transgex Agro Kft. saját forrásokból teremtette elő.

Az első, egy hektáron elterülő üvegházat 800 ezer eurós beruházásból hozták létre, 2006-ban kísérleti jelleggel indították be benne a termelést. „Tavaly 305 tonna paradicsomot termeltünk, idén kicsit emeltük a mércét: 350 tonnát szeretnénk előállítani” – nyilatkozta lapunknak Kelemen Ferenc, a vállalkozást vezető agrármérnök. Hozzáfűzte, egy hasonló méretű, hagyományos technológiát használó üvegházban évente mindössze 40 tonna paradicsomot lehet előállítani. A kőzetgyapotban történő palántanevelésnek és az automatizált termálvízesfűtésrendszernek köszönhetően az új üvegházban tízszer ekkora termésre, és ebből kifolyólag tetemesebb haszonra is számítanak. A palántázást januárban kezdik, az utolsó termést novemberben szedik le. Kelemen közölte, hollandiai eredetű hibridparadicsomot termesztenek második éve, és elégedettek ezzel a fajtával. Jelenleg 28 ezer palánta nő egy hektáron.

„Az országban újdonságnak számít, hogy a paradicsompalántákat nem földbe, hanem kőzetgyapot téglákba ültettük. A tápoldattal öntözött növények így a vízzel együtt jutnak hozzá a különböző tápanyagokhoz, és nem kell energiát fordítaniuk arra, hogy azokat a földből felszívják” – részletezte lapunknak Kelemen. Az üvegházban három agrármérnök vezetése alatt összesen tizenegy alkalmazott dolgozik, a termelést az üvegház közepén felszerelt számítógépes rendszer vezérli. A szellőztetés, az árnyékolás, a vegyszeres védekezés, a táplálékadagolás egyaránt automatizált. „Az üvegfalak alatt automatikus árnyékolórendszer is működik, ez nyáron az erős napsütés ellen, télen a hideg ellen véd – magyarázta Kelemen. – Van egy saját, kis meteorológiai állomásunk, amely a szél erejét, a hőmérsékletet, a levegő páratartalmát méri, az adatokat rögzíti a számítógépen, és annak függvényében kezeli a fűtésrendszert, illetve az árnyékolást.” Hozzátette, a talajhoz közel futó csövek a gyökérzet fűtését biztosítják, az üvegtető alatti csőhálózat pedig télen elősegíti, hogy a hó gyorsabban olvadjon el. Újdonságot jelent az agrármérnök szerint az is, hogy a paradicsomszárak között is csőrendszer tartja az állandó hőmérsékletet, ami a termés beérését segíti elő.

Bár a Partium gazdag termálvízforrásokban, ezt a természeti kincset mezőgazdasági célokra eddig kevesen hasznosították. A Transgex Agro Kft. a mácsapusztai mellett Székelyhídon több hasonló üvegház építését tervezi. Mivel ott több termálvízkút áll a cég rendelkezésére, 10 hektáron elterülő üvegházban és feldolgozórendszerben is gondolkodnak. „A tervek már elkészültek, ám ahhoz az Európai Unió strukturális alapjait is igénybe szeretnénk venni. Székelyhídon raktárhelyiséget, válogatógépeket is üzembe szeretnénk helyezni” – summázta az agrármérnök. A paradicsomot egyelőre csak a Partiumban, nagybani forgalmazók által értékesítik, de nyitni szeretnének a magyarországi piac felé is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás