2011. március 03., 09:382011. március 03., 09:38
Az ötödik alkalommal megrendezett Orosházi Hagyományok, Ízek versenyén megtartott konferenciát követően a vajdasági, a bánsági, az aradi és erdélyi gazdák, valamint a Magyar Gazdák és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) vezetői megállapodtak abban is, hogy korlátozni kell a külföldiek földhöz jutását, és ki kell szorítani a mezőgazdasági termelésből a spekulációt, a spekulatív tőkét, termelésen, érték előállításon alapuló mezőgazdaságot kell teremteni.
A dokumentum további része szerint a térségben megindult a mezőgazdaságban „egy tőke- és vagyonkoncentráció, amely pénzügyi erejénél fogva politikai befolyást próbál szerezni magának. Emellett az érdekképviseletek párhuzamosan működnek, és politikailag elkötelezetté váltak”. Ezért a felek abban állapodtak meg, hogy szövetségek létrehozásával célszerű csökkenteni az érdekképviseletek számát országokon belül és országokat átívelően is.
A konferencián bejelentették, hogy a most aláírt megállapodás alapján törekedni fognak arra, hogy megalakuljon a Kárpát-medencei Gazdák és Termelők Szövetsége. „Nekünk a kiemelkedő minőségű, magas színvonalú és feldolgozottsági szintű termékek előállítása lehet a célunk. Ehhez a Kárpát-medence ideális terep termelési hagyományaiban, növényi kultúráiban, minden vonatkozásában egyaránt. Így tudjuk elérni, hogy a gazdák több jövedelemhez jussanak, a vidéki települések vitalitása növekedjen, és a megélhetést is biztosítsuk” – nyilatkozta a tanácskozást követően Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter. A készülő agrárstratégia szempontjából is a megélhetés biztosítását nevezte a legfontosabbnak.
„Minél többen boldoguljanak vidéken, a vidéki tájakat ne hagyják el a fiatalok, és a lakosságmegtartó képességet növelni kell, s ennek a célnak kell alárendelni az eszközöket is” – hangsúlyozta.
A miniszter ilyen eszközként említette a különböző pályázati forrásokat, a közös agrárpolitikában rejlő lehetőségeket és a jogszabályi változtatásokat.Utóbbira utalva kiemelte, hogy a helyi értékesítést, feldolgozást és pálinkafőzést, a falusi vendéglátást és helyi beszállítást korábban jogszabályok akadályozták, e problémát már elhárították. „Így a termelőnél marad az a haszon, ami korábban másokhoz került” – mondta egyebek mellett Fazekas Sándor. Az idei Orosházi Hagyományok, Ízek programra, amelyet a helyi gazdakör szervezett 180 pálinkafajtával neveztek a versenyzők, de több tucat szárazszalámi is indult az elsőbbségért, közel 20 csapat mérte össze tudását a kolbászkészítő versenyen.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.