2011. május 19., 08:452011. május 19., 08:45
A sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselő szerint mivel az adótörvénykönyv előírásai nem egyértelműek, évek óta nézeteltérések vannak a mezőgazdasággal foglalkozó magánszemélyek, egyéni vállalkozók, könyvelők és pénzügyőrök között. Vitára ad okot, hogy az adótörvénykönyv szövevényes, így például a 41-ik cikkely leszögezi, hogy a mezőgazdasági tevékenység adómentes, a 71-es cikkely pedig felsorolja az adóköteles mezőgazdasági tevékenységeket.
Az elmúlt napokban Ambrus Attila Kovászna megyei pénzügyi igazgató és Könczei Csaba mezőgazdasági igazgató leszögezték a mezőgazdasági tevékenység adózásának körülményeit. A megállapodásról a háromszéki gazdákat és könyvelőket is tájékoztatják. Könczei elmondta: arra buzdították a gazdákat, hogy váltsanak ki egyéni vállalkozói engedélyt, mert csak így férhetnek hozzá pályázati pénzekhez, a gazdák viszont arra ébredtek, hogy túl nagyok az adóterheik. Ambrus elmondta: céljuk egy vállalkozóbarát környezet kialakítása, ezért segítik a gazdákat, akiknek sokszor azért kellett adót fizetniük, mert rosszul töltöttek ki nyilatkozatokat, vagy rossz tételnél könyveltek el állami szubvenciókat. A két intézményvezető többek között abban állapodott meg, hogy a magángazdák vagy vállalkozói engedéllyel rendelkező termelők adómentesek, ha terményeiket piacon értékesítik. Ha azt nagykereskedőnek vagy feldolgozónak adják el, a 16 százalékos adó helyett csak 2 százalékot kell fizetniük, erre lehetőséget ad a törvény.
A tagosítás lehetőségének törvényes kereteit sürgetik a háromszéki gazdák. Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, egyik legnagyobb akadálya, hogy a gazdák európai uniós támogatásokat hívjanak le, hogy sok esetben rendezetlen a földek tulajdonjoga. Ugyanakkor az úgynevezett nadrágszíj-parcellákra a tulajdonosok területalapú támogatást sem kapnak, hiszen csak az jogosult a segélyre, akinek a birtoka egy hektárnál nagyobb, és ezen belül a különböző parcellák 0,3 hektárnál nagyobbak. Kovászna megyében 183 ezer hektár mezőgazdasági terület van, ám a gazdák 110 ezer hektárra igényeltek támogatást. A fennmaradó 70 ezer hektárra valamilyen okból nem igényelhető az állami szubvenció, ezek a földek parlagon vannak, vagy túl kicsi parcellák. A szakember szerint ki kellene dolgozni a birtokrendezési művelet törvényes keretét, hogy a gazdák a szétszórt, sok apró darabból álló birtokaikat összevonhassák, és lehetőleg mindenki egy tagban kapja meg a földjét. Ezen belül szabályozni kellene a lehetőséget, hogy az első átíratás és telekkönyvezés legyen ingyenes, így a kisgazdák is hozzájárulnának a tagosításhoz. |
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!