2010. április 22., 09:552010. április 22., 09:55
Az erdélyiek külön kategóriában méretkeztek meg, a fődíjat a Horváth Lajos vihette haza hegyközszentimrei pálinkájával. Ambrus Levente eddig több mint harminc diplomát nyert különösen finom pálinkáival. Kérdésünkre, hogy mi a titka a nyertes pálinkának, Ambrus elmondta: a gyümölcsösüket egész nap süti a nap, emiatt édes, zamatos szilva érik a fákon.
A 150–200 éves őshonos szilva, melyet rendszerint újratelepítenek, nem csak ízletes, hanem lekvárnak, pálinkának is kiválóan alkalmas, de innen kerül ki az aszalni való szilva is. Az aszalt szilvára önti a szilvapálinkát, így érleli a párlatot, amit elmondása szerint a nők is nagyon szeretnek, hiszen nemcsak zamatos, hanem „mindössze” 40-42 fokos. Ambrus a Krónikának még elmondta, ő minden évben 13-féle pálinkát készít, amelyekkel rendszerint versenyeken is részt vesz: a budapesti és a gyulai nemzetközi pálinkaversenyeken indul, továbbá a helyi gazdák számára szervezett megmérettetésen is mindig részt vesz. Bár sikeres a pálinkája, számára ez mégsem jelent megélhetési lehetőséget, főállásban még a családja által működtetett kis bolt beszerzőjeként is dolgozik. Mint mondta, a pálinkakészítés számára egy örökség, hiszen családjukban ő már az ötödik generáció, aki pálinkát főz.
„Ez egy olyan örökség, amit mindenképpen tovább kell vinni, hogy ne vesszen ki” – részletezte Ambrus, aki már tízévesen segített édesapjának a pálinkafőzésben, 2003 óta pedig önállóan készíti díjnyertes pálinkáit. A versenyen díjazták még a székelyszentléleki János Dezső Leventét, akinek az almapálinkája bronzérmet kapott.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.