2007. szeptember 18., 00:002007. szeptember 18., 00:00
„Ezzel a módszerrel kialakíthatunk egy erős genetikai állománnyal rendelkező juhfajtát, és egyben növelhetjük az állattartási kedvet is a térségben” – nyilatkozta Vasile Juravle, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóság vezetője. Az Add tovább az ajándékot elnevezésű programot a hegyvidéki falvak szegénységének felszámolására indította el az amerikai Heifer Project International (HPI) alapítvány és a tölgyesi állattartók egyesülete. Az amerikai alapítvány a gazdákat takarmánynyal támogatta, a helyi egyesületet pedig új mérleggel, valamint egy számítógéppel szerelte fel. Két tölgyesi halastavat is benépesítettek növendék halakkal. Az átadáson Juravle felhívta a gazdák figyelmét arra is, hogy hozzanak létre hivatalosan bejegyzett egyesületeket, mert úgy sokkal nagyobb az esély külföldi és belföldi anyagi támogatások elnyerésére. Az igazgató szerint, ha a program sikeresnek bizonyul, kiterjesztik más Hargita megyei településekre is. Az amerikai alapítványnak Románia más megyéiben és Kelet-Európa több országában is zajlanak hasonló projektjei.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.