2007. július 24., 00:002007. július 24., 00:00
Adrian Rădulescu, a hazai mezőgazdasági termelők szövetkezeteit tömörítő szervezet vezetője úgy véli, hogy Romániának nagy mennyiségű búzát kell majd behoznia a szükséglet fedezésére. Az idei, 2,6 millió tonnás termésnek ugyanis csupán felét, 1–1,2 millió tonnát birtokolják a kenyérsütő cégek, a maradék pedig az egyéni termelők tulajdonában van, azaz a magánháztartások használják majd fel. Rădulescu közölte, a termés ugyanakkor nagyon jó minőségű, magas gluténkoncentrációjú. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint a szárazság mintegy 1,3 millió hektár búzát tett tönkre. A kár általában 50–60 százalékos, ám egyes helyeken 100 százalékban tönkrement a termés. Míg 2006-ban 5,3 millió tonna búza termett Romániában, az idei termést a szaktárca alig több mint 3 millió tonnára becsüli. A búza ára ugyanakkor a kétszeresére nőtt: a tavalyi kilogrammonkénti 0,2–0,3 lejhez képest idén 0,6 lejbe kerül majd.
Hírösszefoglaló
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.