Fotó: Mediafax
2010. december 23., 10:182010. december 23., 10:18
Erdélyben hagyományosan a karácsonyi ünnepek előtti napokban vágnak disznót, idén épp ebben az időszakban zajlik az országos mezőgazdasági összeírás is. A mezőgazdasági igazgatóságok illetékesei figyelmeztetnek: a javában zajló, január elején befejeződő felmérés nem tud pontos lenni a gazdák közreműködése nélkül.
Hargita megyében lényegesen több sertés van a nyilvántartóban, mint amennyi ténylegesen létezik, mert a gazdák legtöbbször elmulasztják bevinni a sertés azonosítóját, az úgynevezett fülszámot az állategészségügyi rendelőkbe, így papíron továbbra is létezőként jelenik meg sok esetben a karácsonyra levágott sertés – magyarázta érdeklődésünkre dr. Ladó Zsolt állatorvos, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője. Mint mondta, az állat-egészségügyi igazgatóságok nyilvántartásában – a gazdalajstromban – minden haszonállatnak külön adatlap készült, az állatokat ugyanakkor úgynevezett egyedesítés alapján mikrocsippel vagy fülszám szerint tartják nyilván.
„Ha az állatot levágják, eladják, vagy elpusztul, arról értesíteni kell a körzeti állatorvost, hogy töröljék a nyilvántartásból” – magyarázta Ladó, kifejtve, hogy viszonylag egyszerű dolguk van a lovak és szarvasmarhák esetében, ugyanis a különféle védőoltások beadásakor, illetve a szűrővizsgálatok alkalmával találkoznak a gazdákkal és korrigálni tudják az esetleges változásokat. Nagy eltérések vannak azonban a sertésállományt illetően, ugyanis idéntől nem adnak pestis elleni védőoltást a sertéseknek, emiatt a sertéstartó gazdákkal ritkán találkoznak. Mint mondta, Romániában jelenleg nem kell tartani a sertéspestis elterjedésétől, erről az Európai Unió szakhatóságai rendszeres tájékoztatást kérnek.
„December elsejétől a levágott sertések öt százalékáról kell bizonyítanunk, hogy nem fertőzöttek sertéspestissel” – magyarázta az állatorvos, kifejtve, hogy ezért kéri a gazdákat, hogy a decemberi sertésvágások alkalmával a vírus kizárása érdekében a húsminta mellett vigyenek egy darab csontot, lép-, illetve vesedarabot, hogy el tudják végezni a szükséges laborvizsgálatokat a hús egészségességének bizonyítására. Elmondta, ha sikerül országos szinten bebizonyítani, hogy Romániában valóban nincs sertéspestis, akkor rövid időn belül feloldják a sertéshús kivitelére kirótt tiltást, és exportálható lesz a sertéshús, illetve a belőle készült készítmények.
Mint ismert, december másodikán kezdődik és január elején fejeződik be az agrárminisztérium által megrendelt általános mezőgazdasági összeírás, melynek keretében számba veszik a magángazdaságokat és gazdálkodókat, a mezőgazdasági egyesületeket, a farmokat és a mezőgazdasági társaságokat.
A mintegy 40 ezer kérdezőbiztos pontosan összeírja a magántulajdonban levő, illetve a megművelt földterületek mennyiségét, a haszonállatok és munkagépek számát, a termesztett növényfajokat. Az összeírás eredményeit a mezőgazdasági fejlesztés stratégiájának meghatározására fogják felhasználni, megalapozzák a vidékfejlesztés, az agrár-környezetvédelem, illetve a fenntartható mezőgazdaság stratégiájának kialakítását is.
A felvétel célja ugyanakkor, hogy átfogó képet adjon az EU-csatlakozás óta a román mezőgazdaságban végbement szerkezeti változásokról. A legutóbbi általános mezőgazdasági összeírás 2002 decemberében kezdődött és 2003 januárjában ért véget Romániában.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.