2011. március 03., 09:362011. március 03., 09:36
A közlemény szerint a zöld szervezetek által készített tanulmány arra világít rá arra, hogy a génmódosított (GM) növények termesztése Európa-szerte egyre jobban visszaszorul. Nő a GM fajtákat betiltó országok száma, s csökken a GM növények termőterülete. Két év alatt a legnagyobb, 99 százalékos visszaesés Németországban következett be, ahol tavaly már csak 28 hektáron termeltek GM növényt, s 87, 55 és 42 százalékos volt a területcsökkenés Romániában, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban.
A Kinek hoznak hasznot a génmódosított növények? című tanulmány rávilágít arra, hogy Európa mezőgazdasági területeinek jelenleg kevesebb mint 0,06 százalékán termelnek GM növényeket. Hét tagállamban van érvényben termesztési tilalom a Monsanto génmódosított kukoricáira. Három országban pedig – köztük Magyarországon – közvetlenül a 2010-es tavaszi engedélyezést követően egészségügyi kockázatokra hivatkozva betiltották a BASF génmódosított burgonyáját. „A GM élelmiszerekkel és takarmányokkal szembeni lakossági tiltakozás Európa-szerte egyre erősödik, ugyanis a fogyasztók és a gazdák azt látják, hogy a GM fajták csupán a környezeti és egészségügyi kockázatokat növelik” – idézi a közlemény Fidrich Róbertet, a Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai Magyarország programfelelősét.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.