Egyesületbe tömörülnének a Szatmár megyei szőlőtermelők

Hamarosan a Szatmár megyében termelt borok közül is válogathatunk a romániai piacokon – ígérik a határ menti megye szőlőtermelői, akik a napokban Radu Giurca prefektussal tárgyaltak a terménynépszerűsítés lehetőségeiről. A kormány szatmári képviselője első ízben Krasznabéltek és Szakasz települések térségében hívta össze a borosgazdákat. A megbeszélésen Leiher Géza, Brutler Johann, Hetei László és Schita Mihály voltak jelen, akik társaikkal együtt több mint 130 hektáros területen termelnek szőlőt a megye észak- és délkeleti részében, mivel az itteni talajfekvés és éghajlat kivételesen kedvez a jó boroknak.

Végh Balázs

2009. augusztus 06., 11:042009. augusztus 06., 11:04

Minőségi árut kínálnának

„Kizárólag nemes szőlőt termelünk, és minőségi borokat készítünk – magyarázta a Krónikának Leiher Géza bélteki őstermelő. – Ki szeretnénk alakítani a megyeközpontban egy üzlethelyiséget, ahol a szatmári gazdák tájjellegű borokat kínálnának eladásra. Terveink szerint mindenkinek meglenne a saját kis standja, ahol a termékeit kínálná.”

Az elképzelés szerint a bolt hétvégeken és a nagyobb városi rendezvények alkalmával tartana nyitva. Leither szerint a termelőknek kezdetben 50–100 négyzetméteres helyiségre lenne szükségük, amelyhez később borteraszt is építenének. „A turisták és a városlakók hazavihetnék, vagy ott helyben is elfogyaszthatnák a minőségi, bevizsgáltatott borokat. Számunkra nagyon fontos a megfelelő minőség, ám a fölösleges körítés csak a bor árát verné fel. Ömlesztett, kancsós bort mérnénk, mert a címke, dugó, palack pluszköltséget jelentenének” – fogalmazott a partiumi borász, aki szerint a palackozott borokat különféle vegyi anyagokkal kezelik, hogy hosszan és a szélsőséges időjárási viszonyok között is megtartsák állagukat. A Szatmárnémetiben kialakítandó árudában a frissen csapolt hordók termékeit kínálnák, amelyek azonnal fogyaszthatóak. „Ez más lenne, mint amikor a pincében fogadom a vendéget, viszont ugyanazt a minőséget kapná ott is: 100 százalékosan természetes bort. Így könnyebb lenne megközelíteni az embereket, és több borkedvelővel kerülnének kapcsolatba a szatmári termelők” – részletezte a partiumi borász.

Összefogás nélkül nehezebb

A szatmári gazdák az elmúlt időszakban több európai forrásból is hívtak le pályázati pénzeket, amelyek segítségével a nemzetközi szabványoknak megfelelő ültetvényeket alakítottak ki. Ám a minőségi nedű termelése még nem elég a kívánt eredmény eléréséhez. A termelők szerint új marketingstratégiára van szükség ahhoz, hogy tágabb körben tegyék majd ismertté a megyében szüretelt, kiváló minőségű szőlőlevet, felhíva a lakosság figyelmét a szatmári borra. A nagyáruházak polcainak bősége miatt a borozni vágyók nem figyelnek kellőképp a minőségi termékek vásárlására. A borászok minőségi, természetes alapanyagokból készült innivalót kínálnának, amelyek a helyi tradíciókat népszerűsítenék. A gazdák javasolták a prefektusnak, hogy a megyébe érkező hivatalos vendégeket ezentúl helyi készítésű nedűvel lássák vendégül, így népszerűsítve a határ mentén termelt borokat. Leiher komoly esélyt lát arra, hogy a közeljövőben egy érdek-képviseleti szervezetet hozzanak létre, amely a szatmári gazdákat tömörítené, ugyanakkor jogi hátteret biztosítana az üzlet számára. „Ez az egyesület intézné az engedélyekkel és a szükséges vizsgálatokkal kapcsolatos problémákat, ugyanakkor népszerűsítené termékeinket” – tette hozzá a bortermelő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás