Merényletet követtek el szombaton az önhatalmúlag kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) egyik minisztere ellen, a politikus állapotáról ellenmondásos hírek jelentek meg az orosz hírügynökségeken.
Zavart okoz a munkáltatók körében, hogy a Tudose-kabinet átruházná a tb-járulék kifizetését a munkavállalóra, és nagy az intézkedést övező bizonytalanság. A Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint a kormány nem szólhat bele a magáncégek bérpolitikájába.
Cáfolja Benedek Imre marosvásárhelyi kardiológus, hogy bántalmazta volna a koccanásos balesete ügyében eljáró rendőrt. A főorvos egyúttal kifogásolja, hogy a nyílt utcán megbilincselték.
A harc, bár békésnek indult, olykor emberáldozatokat is követelt – fogalmazott a több marosszéki településen is előadást tartó Hévizi Józsa. A történész akkor lenne nyert ügy, ha a románságot is meggyőznék a szubszidiaritás érvényesítésének fontosságáról.
Elkezdődött pénteken Temesváron a magyar napok rendezvénysorozata, amelynek keretében hagyományőrző, néptáncos, könnyűzenei, gasztronómiai, irodalmi, képzőművészeti, színházi és gyermekprogramokat is kínálnak a látogatóknak.
Centenáriumi évet hirdet 2018-ra a Székely Nemzeti Tanács, ugyanis jövőre lesz százéves a székely önrendelkezési törekvés, jelentette be Izsák Balázs. Több szakaszban 50 óriás székely zászlót adományoznak intézményeknek, magánembereknek.
A Kárpát-medencei magyar közösségek gondjainak többsége az önrendelkezés hiányára vezethető vissza a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Nagyváradon tartott pénteki ülésén elfogadott zárónyilatkozat szerint.
Egy Duna-szigetre is kiterjedő horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatása ügyében indított bűnvádi eljárást hivatali visszaélés gyanújával az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Sevil Shhaideh regionális fejlesztési miniszter ellen.
Kelemen Hunor szerint a romániai magyarságnak az az érdeke, hogy továbbra is olyan kormány irányítsa Magyarországot, amely bizonyította: nemzetpolitikai víziójában és a mindennapi gyakorlatban fontos teret foglalnak el az erdélyi magyarok.
Többek között a világhírű Frenák Pál rendez a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínház új évadában, a Kézdivásárhelyi Városi Színház pedig kortárs drámaírók vígjátékaival várja közönségét.
Erdélyben halad a legjobban és a Felvidéken is a megszabott határt közelíti az aláírások száma a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtésben, hangzott el pénteken Pozsonyban.
A hatóságok szabadon engedték pénteken az összes magas beosztású katalán tisztviselőt, akit két nappal ezelőtt vettek őrizetbe a katalán függetlenségi népszavazás megakadályozására irányuló akcióban Barcelonában.
Ügyintézést segítő irodát nyitott pénteken Kolozsváron az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány. „Egy olyan közös teret álmodtunk meg, amelyben mindenki otthon érezheti magát” – fogalmazott az irodaavatón Horváth Anna, a kincses város volt alpolgármestere.
Ilie Năstase, az egykori világhírű teniszező Csehország tiszteletbeli konzulja lesz Romániában - jelentette be Lubomír Zaorálek, cseh külügyminiszter pénteken Prágában, miután Năstaséval tárgyalt.
A Kárpát-medence magyar közösségei nem adták fel az autonómiáért folytatott harcukat, de a közösségeknek az őket érő támadások ellen is egyfolytában védekezniük kell – jelentette ki Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a Kárpát-medencei Mag
Elsüllyedt pénteken egy menekülteket szállító halászhajó a Fekete-tengeren a török partoknál, négy menekült a tengerbe veszett, és sokan eltűntek - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Adománygyűjtést hirdet a vasárnapi erdélyi vihar károsultjai javára a Magyarországi Református Egyház (MRE).
A 80-as évekbeli diszkóklubok, régi házibulik hangulatát idézi meg szombaton este Kolozsváron az a négyórás show, melynek keretében a legendás elektro-pop formáció, az Alphaville, Sandra, a Londonbeat és Fancy is fellép az új sportcsarnokban.