Fotó: Facebook/Temesvári Magyar Napok
Elkezdődött pénteken Temesváron a magyar napok rendezvénysorozata, amelynek keretében hagyományőrző, néptáncos, könnyűzenei, gasztronómiai, irodalmi, képzőművészeti, színházi és gyermekprogramokat is kínálnak a látogatóknak.
2017. szeptember 23., 11:412017. szeptember 23., 11:41
2017. szeptember 23., 11:442017. szeptember 23., 11:44
A péntek délutáni megnyitón Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a különböző népek békés temesvári együttélésének tulajdonította, hogy a Bánság fővárosa mindig egy lépéssel mások előtt járhatott a történelem folyamán.
Mint felidézte: itt volt Európában először elektromos árammal táplált közvilágítás, itt épült meg az Osztrák-Magyar Monarchia első városi kórháza, itt indult el Magyarország első villamosa, és itt vette kezdetét 1989-ben az a forradalom, amely végül elsöpörte a romániai kommunista diktatúrát. Szilágyi Péter kiemelte:
Gazdag kulturális és szórakoztató kínálattal várja a közönséget a péntektől vasárnapig tartó Temesvári Magyar Napok. A rendezvényen, és négy közeli városban a történelmi Bánsághoz kötődő kiadványait mutatja be a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó.
A helyettes államtitkár úgy vélte, a magyar napokon a bánsági magyarság azt mutathatja be, amit a térség egyedi képéhez hozzáadott. A rendezvénysorozat azt jelzi, hogy Temesváron működő magyar közösség van, melynek tagjai képesek a közös cselekvése - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Fotó: Facebook/Temesvári Magyar Napok
Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli temesvári főkonzulja, a rendezvény főszervezője az MTI-nek kiemelte: három napig ismét magyar szó tölti meg a város főterét.
A belvárosban még csütörtök este sem működött a közvilágítás. Minden nehézség ellenére azonban büszkeséggel tölti el, hogy másodjára is sikerült megszervezni a magyar napokat, és sikerült bővíteni a programkínálatot - mondta Tamás Péter.
A közönséget köszöntő Nicolae Robu, Temesvár polgármestere hangsúlyozta: számít a város magyarságára, s a magyarok is számíthatnak rá.
Fotó: Facebook/Temesvári Magyar Napok
A város főterén felállított nagyszínpadon koncertet ad a Kaláka együttes, az Edda és Zorán. A Budapesti Operettszínház Swingoperett című összeállításával vendégszerepel Temesváron, a budapesti Élőkép Színház pedig két produkcióját is elhozza a magyar napokra.
A közönség találkozhat Nyilasi Tiborral, a 70-es, 80-as évek egyik legsikeresebb magyar labdarúgójával. Lesznek családi és gyermekprogramok, néptáncbemutató és táncház, de több könyvbemutató, kiállítás, történelmi séta, valamint török kori hagyományőrzők viselet- és fegyverbemutatója is szerepel a programban.
Fotó: Facebook/Temesvári Magyar Napok
A 2011-es népszámlálás adatai szerint Temes megyében 5,43 százalék, Temesváron pedig 5,12 százalékos a magyarság aránya.
Jelentősen nőtt az érdeklődés tavalyhoz képest a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a magyar tagozatos szakok iránt is.
Az Európai Unió lakosságának 72 százaléka bízik az EU-ban, ugyanakkor a brüsszeli bürokráciával szemben nagy az elégedetlenség – hangzott el a Századvég Európa-projekt 2024-es felméréséről tartott kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Tusnádfürdőn.
A magyar uniós elnökség alatt is napirenden kell tartani az őshonos európai kisebbségek kérdését, az Andreanum pedig egy olyan jó példa, melyet a mostani politikai közegben is meg kell ismerjen mindenki.
Fajsúlyos témákat érintő előadásokkal indult a 33. Tusványos szerdai napja, Háború és béke címmel aktuális geopolitikai kérdésekről beszélgettek romániai és magyarországi politikusok a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva.
A képességfelmérő vizsgán részt vevő tanulók számítógépes elosztását követően a felvételire beiratkozott összesen 113 567 diák közül 111 960 (98,58 százalék) jutott kilencedik osztályos helyhez a megjelölt opciók alapján.
Kolozsvár 11 templomában tartják a Magyar Egyházzenei Biennálét a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, augusztus 16. és 21. között – közölték a szervezők.
Nyolcvan százalékosra becsülik az aszálykárt a Nagylak környéki kukoricatermesztők, akik szerint jó, ha hektáronként 2,5 tonna termést tudnak majd betakarítani idén.
Egy 37 éves férfi belefulladt egy tóba a Maros megyei Hármasfalu határában.
Tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen – mondta Németh Zsolt szerdán Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.
Érdekes levélváltást vont maga után az a petíció, amelyet a Székely Szabadság napjának résztvevői ez év március 10-én közfelkiáltással fogadtak el a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművénél.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)