Minden jel szerint sikeres a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának három éve indított táncművészet szakja: június 17-én ballagott el a kincses városbeli Farkas utcai templomban tartott ünnepség keretében a 12 hallgató alkotta „úttörő” nemzedék.
A magyar női kosárlabda-válogatott remekül helyt állva kikapott a spanyol csapattól az Európa-bajnokság szombati elődöntőjében, Ljubljanában, így vasárnap a bronzéremért küzdhet.
A Wagner-zsoldoshadsereg leállította az előrenyomulást, nem haladnak tovább Moszkva felé – írja a BBC. Vlagyimir Putyin szóvivője cáfolta azokat az információkat, miszerint az orosz elnök távozott a fővárosból.
A kórházak sürgősségi osztályán jelentkező betegek mintegy 80 százalékának a problémái nem indokolnák a sürgősségi ellátást, de nincs ahova fordulniuk – nyilatkozta szombaton az egészségügyi miniszter.
A román külügyminisztérium tájékoztatja a Bulgáriába vagy Görögországba, illetve onnan haza készülő állampolgárokat, hogy a nagyszámú utazó miatt torlódások és járműsorok alakulhatnak ki a közúti határátkelőknél.
Jevgenyij Prigozsin, a fellázadó orosz Wagner zsoldoshadsereg vezetője szombaton Telegram-csatornáján közölte: az orosz elnök helytelenül vádolja árulással.
Az év első öt hónapjában 5,9 százalékkal 22 551-re nőtt a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma a tavalyi év azonos időszakához képest.
Találkozott Jevgenyij Prigozsinnal, a Wagner katonai magánvállalat vezetőjével Junusz-Bek Jevkurov, az orosz védelmi miniszterhelyettes és Vlagyimir Alekszejev, a vezérkar főcsoportfőnökségének első helyettes vezetője Don menti Rosztov városban.
Hamisított érettségi oklevelekkel kapcsolatos ügyben tartott házkutatásokat pénteken a Temes megyei rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztálya. Két személyt őrizetbe vettek.
Erdély több közgyűjteménye is megnyitja kapuit szombaton a nagyközönség előtt, ugyanis – magyarországi mintára – a Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombaton tartják a Múzeumok Éjszakáját.
Amennyiben a NATO főparancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő nem tudja kezelni az Észak-Koszovóban kialakult helyzetet, adott esetben a szerbiai hadsereg nem késlekedik majd közbelépni – hangsúlyozta a szerb vezérkari főnök pénteken.
A román hatóságoknak szándékában áll az aratási szezonban elsőbbséget biztosítani a hazai gazdáknak a konstancai kikötőben, ami korlátozhatja az ukrajnai gabonaszállítmányok behozatalát – nyilatkozták mezőgazdasági minisztériumi források a Reutersnek.
Munkacsoport alakul az építőanyag-iparnak nyújtott állami támogatások rendszerének kidolgozására – jelentette be az ágazat képviselőivel tartott pénteki tanácskozás után Radu Oprea gazdasági miniszter.
Már abban a pillanatban megsemmisülhetett a Titan nevű tengeralattjáró, és meghalhattak az utasai, amikor megszakadt a kommunikációjuk a felszíni személyzettel – erre a következtetésre jutott az amerikai haditengerészet.
Orosz és ukrán hadi sikerekről érkeztek beszámolók az elmúlt 24 órában. Az orosz csapatoknak állítólag a kelet-ukrajnai Harkiv megyében sikerült területeket visszafoglalniuk, az ukránok pedig az ország déli területein, Donyeck megyében nyomulnak előre.
Emlékművet emelhetnek Berlinben a Jehova Tanúi keresztény vallási közösségnek a náci korszakban elszenvedett üldöztetés miatt.
Egyre több sofőrről derül ki, hogy alkohol vagy kábítószer befolyásoltsága alatt ül kormánykerékhez. A súlyosabb esetekből törvényszéki tárgyalás lesz. A szakember a nevelésben és a bűncselekmények társadalmi elutasítottságában látja a kivezető utat.
Szárazföldi csapatok gyakorlatoznak jövő héten a sepsiszentgyörgyi katonai lőtéren – jelentette be pénteken a Cireşoaia hegyivadász zászlóalj parancsnoksága.