Képünk illusztráció
Fotó: Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház
A kórházak sürgősségi osztályán jelentkező betegek mintegy 80 százalékának a problémái nem indokolnák a sürgősségi ellátást, de nincs ahova fordulniuk – nyilatkozta szombaton az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila szerint a háziorvosi és a járóbeteg-ellátás fejlesztésével lehet orvosolni a helyzetet.
2023. június 24., 18:012023. június 24., 18:01
2023. június 24., 18:022023. június 24., 18:02
A tárcavezető részt vett szombaton a Melanómás Betegek Egyesülete által Iaşi-ban megrendezett szakkonferencián. Az eseményen egyebek mellett arról faggatták az újságírók, miként kommentálja a Román Orvosi Kamara nemrég ismertetett felmérését, amely szerint a hazai orvosok jelentős része kiégési szindrómában szenved.
A miniszter azt mondta, a jelenség nem jellemző mindegyik orvosi szakterületre, de némelyeken hangsúlyosan jelen van. Ezek között említette a sürgősségi orvoslást. Mint rámutatott,
Rafila az Agerpres szerint hangsúlyozta, ahhoz, hogy enyhüljön a sürgősségi osztályokra nehezedő nyomás, „rendbe kell tenni” a járóbeteg-ellátást. „A sürgősségi osztályokon ellátott esetek 70-80 százalékának nem ott lenne a helye, de az embereknek nincs ahova menniük” – fogalmazott a miniszter. Emlékeztetett, az országos helyreállítási tervvel lehívható összegekből járóbeteg-szakrendelői hálózat kialakítását és a háziorvosi rendelők fejlesztését is támogatják.
A miniszter arról is beszélt az eseményen, hogy létrehoztak egy 20 szakemberből álló munkacsoportot, amelynek a feladata kijavítani az országos rákellenes terv hibáit, és megtalálni a valamennyi páciens számára elfogadható megoldásokat. „Minket arra tanítottak, hogy senkit se hagyjunk hátra. Úgy etikus és tisztességes, ha a daganatos betegek minden kategóriájára egyformán odafigyelünk8 – fogalmazott.
Románia 350 millió eurót veszített el, amelyet gátak, víztározók és árvízvédelmi beruházások megvalósítására hívhatott volna le az Európai Unió helyreállítási alapjából.
Rövid beavatkozás után eloltották a tűzoltók a vasárnap délután egy személyszállító vonat egyik kocsijában kiütött tüzet – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Viharok várhatók vasárnap estétől hétfő reggelig a Bánságban, a Körösvidéken, Máramarosban, Erdély északnyugati részében és az Erdélyi-szigethegységben, míg a déli megyékben kánikulára lehet számítani vasárnap és hétfőn.
A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.
Radu Miruță gazdasági miniszter szombat délután megérkezett a helyzet felmérésére a kudzsiri fegyvergyárba, amelynek lőszercsarnokában tűz pusztított a szombatra virradó éjszaka.
Romlott és válságosra fordult az állapota a bukaresti Agrippa Ionescu kórház intenzív osztályán kezelt Ion Iliescunak – közölték szombaton az egészségügyi intézmény képviselői.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter péntek este lemondásra szólította fel a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályának vezetőjét.
A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.
Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.
Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!