2013. február 20., 07:512013. február 20., 07:51
Úgy vélem, bátran hiteles előrejelzésnek tekinthetjük az ír látnoknő, az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária ez irányú jóslatait, aki hónapokkal korábban írt már arról, hogy a pápa elveszti trónját. Ennek okaként azonban nem fizikai alkalmatlanságát jelöli meg, hanem több ízben is utal a Vatikán folyosóira begyűrűző cselszövésre.
Más – szintén kétségtelenül hiteles – források azt is tudják, hogy a következő pápa lesz az utolsó, aki Szent Péter trónjából vigyázza majd a világ katolikusságának sorsát. Mindezek után már csak arra kell rájönnünk, hogy pontosan ki vagy kik állnak a lemondatás hátterében, mivel simán a közelgő Antikrisztusra fogni eléggé amatőr dolog lenne. A választ néhány napja felröppent sajtóhír adja meg: „A katolikusok nem gyónhatnak iPhone-on keresztül, és a technológia nem helyettesíti a személyes jelenlétet a vétkek papnak történő megvallásakor. A Vatikán szóvivőjének nyilatkozata egy új – az Egyesült Államok katolikus egyháza által jóváhagyott – iPhone-alkalmazás elindítását követte, amelynek célja, hogy segítse a katolikusok gyónását.” Tehát világos: a világ legnagyobb szabású marketingakciójához asszisztálunk, első lépésként pedig a virtuális világ és az egyház összefonódásának legnagyobb ellenzőjét, a római pápát tették lapátra a vezető szoftvergyártók. Az utolsó élő pápa után pedig minden valószínűséggel egy számítógépes alkalmazássá válik a szentatya intézménye, ami igen praktikus lehet. Nem kell például a Vatikánig menniük a híveknek, hogy lássák őt, mivel igen könnyen meg lehet majd jeleníteni bárhol hologram formájában. A számítógépes gyónás mellett számos egyéb egyházi szolgáltatás elérhetővé válhat kedvezményes áron a neten, a régi és unalmas szertartásrendet pedig rendszeresen update-olhatják majd, hogy legyen kicsit trendibb. A miatyánkban pedig az untig emlegetett mindennapi kenyér helyett javasolhatják majd a legújabb okostelefon vagy a legfrissebb netes játékok emlegetését.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.