2011. szeptember 22., 09:152011. szeptember 22., 09:15
A rossz teljesítmény nem abban mutatkozik, hogy ne sikerült volna kipipálni a csatlakozás formai feltételeit. Inkább abban, ahogyan Bukarest saját sikertelenségére reagál. Olyanformán jár el ugyanis, mint az anyuka, akit felbosszantottak a munkahelyén, aztán hazamegy, és laposra veri a gyermekeit, később pedig a nyakukba borulva zokogja, hogy mennyire szereti őket. Ilyesmit produkált a kormányzat az év elején is, és ilyen reakció van jelenleg is kibontakozóban. Januárban, amikor Németország és Franciaország jelentett vétót a határátkelőhelyeken elburjánzott korrupció miatt, Teodor Baconschi külügyminiszter azzal fenyegetőzött, hogy Románia megvétózhatja Horvátország EU-csatlakozását. Úgy akart borsot törni a vétót kiáltók orra alá, hogy az ostor egy olyan országon csattant volna, amelyiknek aligha róható fel valami. A moldvai és szerbiai határátkelőhelyeken tartott januári razziák viszont minden korábbi bukaresti duzzogást nevetségessé tettek. Az élőben közvetített rajtaütések, a tucatszámra őrizetbe vett vámosokról, határrendészekről szóló tudósítások azt üzenték: jogos volt a németek és a franciák vétója. Az időközben szabadlábra helyezett egyenruhások története viszont annak a gyanúját veti fel, hogy a szigorú fellépés csupán egy kirakatnak szánt médiaesemény volt.
Most úgy tűnik, a holland virágkereskedőkön csattan igazságtalanul az ostor. Minden bizonnyal elhervad a tulipán, mire kiderül, hogy nem fertőzött a hagyma. Az üzenet minden esetben rossz. A román kormány ugyanis a következetes, céltudatos munka helyett rendre az ideges vagdalkozás jeleit mutatja. A követhetetlen, cikcakkos vonalvezetésének pedig a határ két oldalán élő magyarok a legnagyobb vesztesei. Délen ugyanis a Duna akkor is természetes határt képez, amikor nem állnak már a partján román és bolgár határőrök. A schengeni csatlakozás a magyar–román határon fűzhetné újra azokat a szomszédos települések közötti természetes kapcsolatokat, amelyek a trianoni döntés következtében szakadtak el.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.