2012. január 04., 09:372012. január 04., 09:37
Romániában a temessági hármas gyilkosság hatott kijózanítóan a nyilvánosságra, a családi tragédia óhatatlanul ráirányítja a figyelmet annak a több százezer hazai családnak a helyzetére, amelyet szétszakít a külföldi munkavállalás kényszerűsége. Eközben a gazdasági kilátások tekintetében itthon is, a kontinens többi országában is úgy kezdődött az új esztendő, ahogy az előző lezárult: a hanyatlás, a válság, a kilátástalanság jegyében. E téren a 20. századi világégések óta nem vártak olyan nehéz hetek-hónapok Európára, mint most, amikor már nem is az a kérdés, összeomlik-e az euróövezet, hanem hogy mikor, számos uniós tagországot pedig csak a csoda menthet meg az államcsődtől.
Az erdélyi magyarok számára a baj nem jár egyedül, hiszen miközben a súlyos pénzügyi-gazdasági gondokkal küzdő Magyarország szinte elkerülhetetlenül a Nemzetközi Valutaalap markába kényszerül, Románia esetében egyre inkább úgy fest: a politikai osztály a választási évre tekintettel igyekszik rózsásabbnak feltüntetni az ország állapotát. Apropó, választások. Idén politikai megmérettetés elé néz az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyarság is az utódállamokban rendezendő parlamenti választásokon. Jelzésértékű, hogy Bukarestben és Pozsonyban egyaránt a baloldalnak áll a zászló, ami nem sok jót ígér a romániai, illetve szlovákiai magyaroknak.
Ennél fogasabb kérdés, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok külön-külön vagy – különösen a parlamenti megmérettetés esetében – egységesen szállnak-e ringbe a hazai politikai versenyben; az ellenben a jelenlegi egymásnak feszülés alapján biztos, hogy a közeledés, a párbeszéd ősznél hamarább nem indul meg. Ám hogy ne csak a gondokkal, a sanyarú kilátásokkal indítsuk az új évet, szóvá teszszük a Magyar Televízió eddigi példátlan szilveszteri gesztusát, amikor is „román éjfélkor” a budapesti köztévé külön köszöntötte az erdélyi magyarokat, sőt románul is boldog újévet kívánt. Kár, hogy ugyanezt a román köztévé sem akkor, sem egy órával később nem viszonozta.
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.