2009. augusztus 17., 09:412009. augusztus 17., 09:41
Hasonló helyzetben van most az ország is. Miközben a kormány azt sem tudja, hogyan tömje be a költségvetésen éktelenkedő, egyre terebélyesedő lukat, ezért közalkalmazottak tízezreitől lesz kénytelen megszabadulni, vagy legalábbis a bérüket megnyirbálni, azzal próbálja nyugtatni a kedélyeket, hogy azért a beígért nyugdíjemelés meglesz, és a helyükön maradó költségvetési alkalmazottak fizetésére is meglesz a fedezet. A gond csak az, hogy minderre a fedezetet a Nemzetközi Valutaalaptól, illetve az Európai Uniótól kapott hitel jelenti, azaz tűzoltás zajlik. A kölcsön jó részét ugyanis feléljük, ahelyett hogy a gazdaság élénkítését, a vállalkozások fejlesztését szolgáló programokra fordítanák. Így aztán az adóbevételek is tovább csökkennek, ami ördögi kört jelent, hisz az elkövetkező öt évben a felvett hiteleket kamatostul kell majd visszafizetni – viszont azt senki sem tudja megmondani, miből sikerül majd a pénzt előteremteni, vélhetően még Traian Băsescu sem, két nagyfröccs után. Hogy mekkora a baj, és mekkora a kapkodás, jól jelzi, hogy a kabinet mindeddig példátlan leépítésekbe kezd, most már a helyi önkormányzatok szintjén is. Ami érthető, hiszen a közalkalmazottak mindaddig, amíg dübörgött a gazdaság, az egyik leginkább kedvezményezett rétegnek számítottak, olyan prémiumokat és juttatásokat kaptak, amelyekről a magánszektorban alkalmazott munkavállalók álmodni sem mertek. Nem szabad tehát csodálkozniuk, hogy a gazdasági helyzet drasztikus romlása nyomán az ő prémiumaikat és kiemelkedő béreiket nyirbálják meg először, illetve az ő soraikat ritkítják meg a takarékosság jegyében. Csakhogy nem lehet a jelenlegi, csődközeli helyzetért kizárólag az állami alkalmazottakat felelőssé tenni. A mostani helyzethez vezető döntéseket a válság választási kampány miatti elbagatellizálásáról, az osztogatásokról és a felelőtlen költekezésekről nem ők hozták. Az égő gyufát a szénaboglyába épp az dobta be, aki most a legigyekvőbb tűzoltó szerepében kíván tetszelegni.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.