2009. június 24., 10:212009. június 24., 10:21
Ki lehet próbálni például a Zilahtól Szilágysomlyóra vezető szakaszt, a Székelyföldet a Maros és az Olt mentén végigszelő országutat, le Brassóig, az Ákosfalva és Nyárádtő közötti szakasz is csak addig bírta, amíg Borbély László középítkezési miniszter leköszönt. Utóbbi nem feltétlenül a politikus távozta miatt romlik-bomlik, hanem sokkal inkább azért, mert pár évvel ezelőtti újraburkolása tulajdonképpen sminkeléssel volt egyenlő.
És akkor az Udvarhelyszéket Erdővidékkel összekötő, lassan hírhedté váló 131-es országútról egy szót se, mert annak bizonyos szakaszait ejsze a legutóbbi magyar világban újították fel rendesen. S hogy más, szintén magyarlakta vidékről is szó essék, a zsobokiak is úgy járhatnak néhány éve több tucat kilométeres kerülő nélkül ki az E60-as nemzetközi útra, s onnan Bánffyhunyadra vagy Kolozsvárra, hogy a mindösszesen hat kilométeres szakaszt saját költségen, a zsoboki asszonyok hímezte-varrta kalotaszegi remekek németországi eladásából származó pénzből – és némi nyugati segítséggel – teremtette elő a közösség. Sülne ki a mindenkori kormányok szeme. Ha van egyáltalán cseppnyi szégyenük...
Az úthálózat tekintetében a mindenkori államvezetés tudatosan zülleszti ezeket a vidékeket. Mert el lehet képzelni, hogy mekkora lendületet, gazdasági pezsgést, tehát gazdagodást, tehát némi önállósulást is eredményezne, ha ezeken a – többségében magyarlakta – vidékeken úgy járnának-kelnének, üzletelnének a tőkét behozó külföldi vállalkozók és turisták, mint Svájcban. És el lehet képzelni, hogy mekkora szellemi tőkét eredményezne nekünk, erdélyieknek, ha a Romániába látogatók nem hamis Drakula-mesék mentén, hanem például Erdély népeit és igazi történetét itt, a helyszínen, közöttünk megismerve vinnék jó hírünket. De miránk vonatkozóan a kormányoknak s az államfőknek éppen ez nem érdeke. Az (út)építéshez képest az állami rangra emelt kampányígérgetés s a hazudozás különben sem kerül semmibe .
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok