2009. augusztus 24., 07:432009. augusztus 24., 07:43
A feliratot látva, megvallom, nagyot nevettem, de aztán elgondolkodtam: vajon mi késztethette a hipermodern szemorvosi rendelők, illetve a szintén ott működő, világszínvonalú rákdiagnosztikai központ dolgozóit, hogy ahelyett, hogy a kórház nevét írnák ki az eddigieknél nagyobb betűkkel, inkább azt tartsák fontosnak kijelenteni, mi nem ebben az épületben található. Ilyen erővel akár azt is kiírhatták volna, hogy ők bizony nem műszaki bolt, zöldségkereskedés, sőt még csak nem is élményfürdő. Vajon a járóbeteg-ellátó átköltöztetése óta, néhány hónapja, hányan keresték náluk a belgyógyászatot, az endokrinológiát vagy az ortopédiát? Én meg, számtalan újságíró kollégával egyetemben vajon hányszor írtam már meg, hogy a poliklinika hová került, miért és hogyan?
Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdeni. Forgalmas helyeken, mondjuk piacokon, kórházak ajtaján, jelzőlámpáknál kellene táblákon hirdetni, hogyan változik a tanügyi törvény (már ha ezt biztosan tudnánk…), mit mondott a munkaügyi miniszter, milyen iratokra van szükség az útlevél igényléséhez, melyik politikus hogyan akarja megoldani a gazdaság égető problémáit, meg ehhez hasonlók. A magánklinika meg ahelyett, hogy eleve lebeszélné a potenciális pácienseket a betérésről, inkább felajánlhatna nekik egy glaukómavizsgálatot vagy éppen egy PET-CT-szkennelést, ha már elfáradtak idáig. Megérné: borsosak az áraik. Mert egy ilyen felirattal még úgy járhatnak, mint a viccbeli autós, aki egy éjjel az országút szélére húzott le kocsijával, hogy alhasson egy kicsit. Mikor már a harmadik kerékpáros kopogott be hozzá az ablakon, és riasztotta fel álmából, hogy megtudakolja, hány óra, nagyjából félóránként, hősünk kiragasztott a kocsiablakba egy papírlapot, amire nagy piros betűkkel ráírta: „NEM TUDOM, HÁNY ÓRA.”
Épp csak elszenderedett megint, amikor újabb biciklista kopogott be, és közölte: tíz perc múlva tizenegy.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok