Abban ugyanis bizonyosak lehetünk, hogy a parlamenti küszöb ötről hét százalékra emelését előirányzó tervezetet nem azért vonták vissza, mert annyira kedvelnék az RMDSZ-t, vagy általában véve a magyarokat.

Ha azonban bekerült volna a törvényhozás hivatalos ügymenetébe, az igencsak megtépázta volna azt az imázst, amelyet Bukarest – természetesen minden alap nélkül – évtizedek óta próbál a világ előtt sulykolni, miszerint Romániában példásan megoldott a kisebbségek, különösen pedig a magyar közösség helyzete.

Elvégre elég nehéz példás bánásmódként eladni azt, ha az országot irányító két párt politikusai olyan jogszabályt dolgoznak ki, amelynek egyértelműen egyetlen célja van: hogy megakadályozzák a legnagyobb romániai nem román közösséget abban, hogy az országos számarányához mérten jelen legyen a törvényhozásban.

Ez már azért túlságosan is nyilvánvaló lett volna, hiszen nem az egyébként mindenki által szélsőségesnek elkönyvelt, és valóban magyargyűlölő AUR kezdeményezéséről van szó, hanem a parlamenti többséget maga mögött tudó koalíció politikusaiéról.

Bár tudjuk, hogy a hangzatos, de üres szólamokon kívül sem az EU-s, sem a washingtoni illetékeseket nem érdekli igazán a romániai magyar közösség ügye, ez már annyira kirívó ügy lett volna, hogy valószínűleg kénytelenek lettek volna felszólalni ellene.

Nota bene: előfordulhat, hogy a háttérben valóban érkeztek olyan figyelmeztetések a román kormánynak, amelyekben finoman jelezték: egy EU-tag, és az ukrajnai helyzet miatt a NATO-ban is kiemelt helyszínnek számító, stratégiai fekvésű ország részéről ilyen, a legsötétebb fasiszta-legionárius gyakorlatot idéző lépés azért mégiscsak túlzás.

Amúgy közismert, hogy a törvénytervezet két benyújtója, az egyaránt Szatmár megyében mandátumot szerzett Adrian Cozma és a szociáldemokrata Radu Cristescu notórius magyargyűlölő. Előbbi lépten-nyomon bizonyságot tesz arról, hogy nagyon nem kedvel bennünket, utóbbi pedig nemrég az RMDSZ kormányból való kiszorítása kapcsán olyan magyarellenes kirohanást engedett meg magának a közösségi oldalán, hogy jobb helyeken már a fele miatt sem lenne keresni valója egy magára valamit is adó, önmagát civilizáltnak tartó, pláne baloldali pártban.

Bejegyzésében nem az a legvisszataszítóbb, hogy lekurvázta az RMDSZ-t. Elvégre a magyar szervezet az elmúlt évtizedekben a magyar önrendelkezési jogok melletti elvszerű kiállást már régen feláldozta a pragmatizmus oltárán, és bevállalta azt, hogy jóformán bármely román párttal hajlandó kormányra lépni. Mindezt általában azzal indokolja, hogy másképp nem nagyon lehet infrastrukturális beruházásokat eszközölni a magyarlakta vidékeken.

Az viszont már tényleg a legótvarabb magyargyűlölet fröcsögő megnyilvánulása, hogy a magyar közösség intézményeitől és tagjaitól a kommunisták által ellopott ingatlanok visszaszolgáltatása ellen is kirohant. Ezt már a legnagyobb jóindulattal sem lehet csupán annak a számlájára inni, hogy a szatmári szilvapálinka nagyon itatja magát.

Emiatt nem is meglepő, hogy ő és a másik szatmári jómadár állt elő a magyarokat a kormány után a parlamentből is kiszorítani akaró tervezettel.

A súlyos az ügyben az, hogy a PNL-ben találtak még 13 olyan törvényhozót, aki beállt a magyarellenes kezdeményezés mögé, és aki a jelek szerint normálisnak tartaná, hogy megfosszanak az arányos képviselet lehetőségétől egy kisebbségi közösséget.

Ez ugyanis nem csupán az RMDSZ-ről szól, hanem arról, hogy megakadályozzák még azt a korlátozott érdekérvényesítési mozgásteret is, amely jelenleg rendelkezésre áll.

Ezt az aknát most sikerült hatástalanítani – de csak azért, mert mint említettük, túl nyilvánvaló lett volna.

Ettől a kormánypártok kampány-boszorkánykonyháiban még egyáltalán nem tartják ördögtől valónak a magyarellenes retorikát és fellépést, sőt.

Ennek több oka is van. Egyrészt a szélsőséges pártok felemelkedése – az AUR népszerűségét immár 20 százalék fölött mérik, és a pártból kizárt Diana Șoșoacă szenátor támogatottsága is növekvőben. A magyarellenes retorika nem idegen egyiküktől sem, a közelgő választások előtt pedig a fősodratú kormánypártok várhatóan megpróbálják megakadályozni, hogy a magyarellenes, soviniszta szólamokra fogékony választópolgárok szavazatai egyöntetűen az AUR-hoz vagy Șoșoacă pártjához vándoroljanak. Ezt pedig egy eszközzel érhetik el: ha maguk is beállnak a sorba, és a kampány egyik központi témájává teszik a magyar témákat.

Ezt már csak az is indokolhatja, hogy az ország gazdasági helyzete továbbra is ingatag, a költségvetési hiány egyre nő, és a koalíciós pártok között elvi, gyakran ideológiai vita folyik arról, hogyan lehetne lefaragni: megszorító intézkedésekkel vagy egyéb eszközökkel.

A meddő vita és a kormány tehetetlenségének elkendőzésére pedig ezúttal is kiválóan alkalmas a magyar kártya előhúzása.

A liberálisok részéről egyébként már csak azért is várható az erőteljesebb magyarozás, mert a párt Erdélyben erősebb, ahol közvetlenül az RMDSZ a legfőbb ellenfele. Nem csoda, hogy sok liberális politikus csatlakozott a kezdeményezéshez, amely kiiktatná a magyar szervezetet a versenyből.

Mindennek folyományaként számíthatunk arra, hogy a következő hónapokban egyre többször szerepel majd a magyar kérdés a közbeszédben, különösen a kampányidőszak közeledtével.

És nem csupán közvetlenül a politikai pártok, hanem egyéb közszereplők és szervezetek részéről is, kezdve az elmekórtani esetnek számító sovinisztáktól a román mélyállami szervek által patronált, esetleg egyenesen politikusi tisztségbe „előléptetett” főállású provokátorokig és a szintén ezen körökhöz kapcsolódó, általában a fősodratú liberális, brüsszeli és washingtoni narratívát terjesztő, de a magyar ügyekben az ellenünk való hangulatkeltésben élen járó kiadványokig.

Ezért is számít szimbolikus jelentőségűnek például az úzvölgyi katonai temető ügye is. Egy jogállamban nyugodt szívvel örülhetnénk annak, hogy az igazságszolgáltatás tette a dolgát, és az illegálisan felállított román betonkeresztek eltávolításáról döntött, ami nyomán az azokat felállító dormánfalvi önkormányzat váratlanul el is vitte azokat.

Romániában viszont először amiatt kellett aggódni, hogy egyáltalán érvényt lehet-e szerezni a jogerős ítéletnek az egyre inkább magyarellenes, és a magyar ügyekben minden eszközt megengedettnek tekintő közhangulatban, majd a keresztek eltávolítása kapcsán azért, hogy azok ne adjanak esélyt újabb magyarellenes provokációkra. Azt már láthatjuk, hogy az ügy elmérgesítésében elévülhetetlen érdemeket szerző szélsőséges Nemzet Útja egyesület vezetője máris izegni-mozogni kezdett, és megpróbálja tovább gerjeszteni a konfliktust.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a magyar képviselet parlamentből való kiszorítását célzó, hamvába holt törvénytervezet csupán a hangolásnak tűnik arra, ami a következő időszakban várható. Olyan, mint a fesztiválok nulladik napja: amolyan felvezetésnek, a hangulatot megalapozó nyitánynak tekinthető a közel másfél éves sovinisztafesztivál előtt, amely a jövő évi négy választást, illetve az azt megelőző rákészülést jelenti.

Mi garantáltan nem fogunk jól szórakozni, de az, hogy a kormánypártok számos törvényhozója támogatta a végül visszavont magyarellenes jogszabályt, és amúgy a román közvéleményben nem okozott komolyabb felhördülést, azt jelzi: román részről van rá igény.