2009. augusztus 18., 11:212009. augusztus 18., 11:21
Tudják, mit vegyenek fel, milyen fesztiválokra járjanak, milyen jelet ragasszanak ki autójuk csomagtartójára. Kedvenc zenei stílusuk képviselőiről minden részletet ismernek, az esetleges negatívumokat szerényen bevallják, hogy értsd: tisztában vannak a hátrányokkal, ezekkel együtt szeretik az adott stílust. Könnyű nekik ajándékot vásárolni, hisz személyiségüket rendszeresen magukra aggatják.
De mi van azokkal a szerencsétlen elveszett bárányokkal, akik nem tudják behatárolni magukat egy adott szférába? Kicsit szeretik mindegyiket, ugyanakkor számos dologban nem értenek egyet a részletekben. Szeretik rázni magukat egy-egy diszkószámra, de a pogó sem áll messze tőlük. Bandás pólót nem hordanak, már csak azért sem, mert egyik együttest sem ismerik annyira, hogy két percnél tovább tudnának beszélni róluk. Politikai nézeteik finomvegyes, ugyanakkor ingadozó.
Nem hívei különösebben egyik pártnak sem, szavazáskor – mivel muszáj egyik oldalra dőlni – arra ütik a voksot, akit pillanatnyilag a legmegfelelőbbnek látnak. Kialakítják magukban azt a rendszert, amiben hisznek, bár ez nem megvalósítható, hisz a világ annyira szétszakadt, hogy senki nem enged a maga igazából.
A táborokban kissé kívülállónak érzik magukat, inkább meghúzódnak a sarokban és figyelnek, miközben attól rettegnek, hogy valaki megfelelő beszélgetőtársnak nézi őket az adott téma kibontakoztatására. Folyton vitába keverednek, mert egyik oldallal sem tudnak teljes mértékben egyetérteni.
Idővel kezdik azt érezni, ők látnak a legtisztábban, nem vakította el őket még a rajongás, a beteges meggyőződés, s az állandó harc. Minden új információt szkeptikusan kezelnek, míg össze nem áll a kép. Aztán jön egy hívő, hitetlen tamásnak nevezi őket, vagy besúgónak, rasszistának, zsidónak, a nemzet megrontójának, esetleg nagymagyarkodónak, mellveregetőnek… nem lehetne csak egyszerűen: semmi?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok