2009. szeptember 18., 11:562009. szeptember 18., 11:56
Ezek mind csupán másodlagos tényezők, a legfontosabb ugyanis az, hogy a helyszínen milyen zászlók vannak kitűzve. Ez derül ki legalábbis Bihar megye (a kormányváltást követően természetesen román) alprefektusának panaszleveléből, amelyben felrója, hogy a nagyváradi bazilikában a szentjobbi gyermekotthon támogatására megszervezett jótékonysági koncerten nem volt kitűzve Románia zászlaja.
Érdemes elgondolkodni azon, mitől van az, hogy egyes hivatalosságok azonnal zászlófetisisztává válnak, ahogy kinevezik őket új tisztségükbe. Emlékezetes a boldogtalan kolozsvári Funar-éra, amikor nem csupán a város összes lámpaoszlopát látták el zászlókkal, de a padok, a kukák és a járdák díszkövei is nemzeti színekben pompáztak. Aztán ott volt a Kovászna megyei ifjúsági hatóság élére a semmiből kinevezett sztriptíztáncosfiú, akinek első és egyetlen hivatalos ténykedése az volt, hogy a hivatal minden munkatársa asztalára kirakatta a román zászlót.
Most meg itt van ez a lelki szegény alprefektus, aki még egy jótékonysági koncerten is csak akkor érzi jól magát, ha ott lóg a nemzet lobogója. Furcsa jelenség ez, amit mi talán meg sem érthetünk. Előfordulhat, hogy a nemzeti lobogó valami sajátos kisugárzással bír, amely azonnal megérinti az igaz hazafiakat, ennek nyomán egy hullámhosszon kezd rezonálni a nemzeti lobogó és a honfiúi kebelben megbúvó honfiúi szív, ami csodálatos, emberfeletti teljesítményre teszi képessé az illető kebel és szív tulajdonosát.
Például elalvás nélkül végig tud ülni egy komolyzenei koncertet. Mondjuk, Andorrában ez tényleg működni látszik, hiszen ott is ugyanezek a nemzeti zászló színei, és milyen szép magas az életszínvonal. Viszont Csád esetében már más a helyzet, bár lehet, hogy ott nem elég szakszerűen hazafiak a polgárok. Azért kíváncsi vagyok, a lánglelkű politikusok otthon is ennyire hazafiak-e.
A honfiúi buzgalom például megkérdőjelezhető, ha konyhájukban, hálószobájukban, spájzukban és vécéjükben nem lóg legalább egy-egy zászló. Bár lehet, hogy nem is a politikusok a fő hunyók. Előfordulhat, hogy a zászlókészítő-lobbi áll a háttérben, amely kilóra megvette őket, így nem is magyarellenes élű akciókról van szó, egyszerűen csak saját zsebre dolgoznak. Így már azért mindjárt más a dolog.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.