2013. január 22., 22:102013. január 22., 22:10
Joggal merülhet föl azonban a kérdés, miért olyan álszent ünnep a magyar kultúra napja, pontosabban: miért vagyunk olyan álszentek ezen a napon.
Különítsük hát el ezt az egyet, tegyük be a maga kis rezervátumába, ahogy ezt tudtunkon kívül teszszük is, és tekintsünk az év további 364 napjára. Bizony. A további napokon acsarkodáson kívül lassan mást sem hallunk, folyik a liberálisozás meg a konzervatívozás, a Fideszezés, meg az MSZP-zés, RMDSZ-ezés és EMNP-zés, zsidózás és magyarozás… („És szerb voltál, litván, román.”) Hogy aztán január 22-én mindkét oldal elvakult hívei könnyeiket morzsolva, ájtatos képpel térdeljenek a magyar kultúra oltára elé, helyezzék el az álszentség koszorúit itt is meg amott is, és mondjanak olyan nagy szavakkal teletűzdelt beszédeket, amekkorák csak kiférnek a szájukon.
Mert milyen a magyar kultúra? A magyar kultúra, kérem szépen, konzervatív. És a magyar kultúra liberális is. Ezért szapulja az egyik oldal az egyik írót, a másik meg a másikat, miközben nem olvassák el sem az egyik, sem a másik műveit, csak uszító honlapokon idézett részleteket, amelyek kontextusból kiragadva félreérthetők lesznek. (A festőket nem szapulják, a festészethez nem értenek.) És közben az oly patetikusan emlegetett magyar kultúrát szép lassan végképp bezárjuk abba a kis magyar rezervátumba az évnek erre az egy napjára, amikor nagy csinnadrattával éppen azt ünnepeljük, amiről a többi napon egyáltalán nem teszünk tanúbizonyságot. Olvasni kéne. Meg színházba és képtárba járni. Koncertekre. Nem csak kampányban. Nem csak akkor, amikor a másik nincs ott. „Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám, kebledre, / S lettél magzatod miatt / Magzatod hamvvedre!” Mindenki tudta, miből idéztünk? Igen, ez is a Himnusz, csak egy kicsit odébb. Lapozni kell. Nemcsak január 22-én.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.