2013. április 17., 21:222013. április 17., 21:22
Jelentős mértékben azért, mert erre Románia április végéig kapott haladékot Strasbourgtól. Változatlan az is, hogy az államkassza kong az ürességtől, a 40 ezerre becsült kártérítési igény kielégítésére a teljes évi költségvetés sem lenne elegendő.
Ezt a problémát ugyan elnapolni látszik a törvénytervezetnek az a passzusa, miszerint csak 2017-ben kezdenek fizetni a természetben már vissza nem szolgáltatható ingatlanok igénylőinek, de a megoldás aligha nyeri el az európai fórumok tetszését. A helyzet ugyanis kísértetiesen hasonlít az Oltchim-privatizáció körüli „bohócfesztiválra”, amelynek keretében Dan Diaconescu egyfajta strómanként valósította meg a folyamat elindításának uniós elvárásokhoz igazított kezdetét. Victor Ponta leszögezte: újabb restitúciós igényeket már nem fogadnak el, az elmúlt 23 év elegendő volt az igények beterjesztésére. Csakhogy az elmúlt években sok elem került napvilágra, amelyek a folyamatot átszövő korrupciót bizonyítják. Ára volt a prioritások megállapításának, mint ahogy annak is, hogy formai hibák milyen mértéke fölött hunynak szemet a döntéshozók. Így fordulhatott elő, hogy a jóváhagyott kárpótlási kérelmek 80 százalékánál hiányzott az örökösödési bizonyítvány.
Az ingatlanspekulánsok életét némileg megnehezíteni látszó, új elképzelések értékét azonban nagyban csökkentik, hogy a román államnak nem is annyira az államosított magántulajdon visszaszolgáltatása jelent gondot, sokkal inkább az egyházi ingatlanok restitúciója. A folyamatot nem csak az lassítja, hogy ezen épületek többségében működő állami intézmények tevékenykednek, amelyek józan időhatárokon belüli kilakoltatása, illetve megfelelő árszintű bérlése megint csak „elviselhetetlen” terheket ró a költségvetésre. A visszaszolgáltatás kiteljesítésének elhúzása ugyanis sokkal inkább elvi kérdés, hiszen minden kisebbségi-egyházi gyarapodás egyben a többségi állam vesztesége. Ezt a gőgöt igyekeznek nehezen áttekinthető pontrendszerek mögé rejteni.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.