2009. május 27., 11:562009. május 27., 11:56
A vidámkodó anyukát körbevidámkodják gyerekei, apuka valószínűleg a filmezőgép másik oldalán operatőrt alakít. Eközben a DJ igazi bakelitlemezekről „mixeli” a kor indulóit és ugyancsak lemezjátszóról szólal meg Hofi poénja is: „fogjuk meg és vigyétek!”
Aztán megszólal az „aranykorszak” megálmodója, a jól ismert rekedtes hangján harsogja hazug ígéreteit: „voi face totu’...” Beleborzongok az emlékekbe, mert közben az is eszembe jut, hogy akkoriban hajnali ötkor keltem, hogy kétszer állhassak sorba tejért az abban a korszakban még csecsemőkorú fiamnak.
És az is, hogy a jegyre adott havi egykilónyi cukorból és lisztből, fél vajból soha nem jutott süteményre... Meg olyan „apróságok” is eszembe jutnak, hogy a magyar sajtóban „dekrét” értelmében Csíkszeredát Miercurea Ciucnak, Gyergyószentmiklóst Gheorgheni-nek kellett írni és hogy Erdély fővárosát akkoriban „keresztelték” Napocának.
„No ebből ennyi elég!” – visítva rohantam el a kommunista éra emlékeit idéző rendezvényről, ahhoz, hogy röviddel ezután ismerős gyerekek azzal szembesítsenek: nagyon rossz lett a román dolgozat, mert az egységes felmérőben olyan kérdéseket tettek fel, amit nem értettek.
Nem sokkal utána láthattam Csíkszereda utcáin a gyászkeretes táblákat: „Ebből az intézményből magyar vezetőt bocsátottak el.” Hogy minél kevesebb ilyen táblát lássak, elmentem a tüntetésre is, hogy aztán hazatérőben többtucatnyi társammal együtt igencsak figyelgessek a hátam mögé, nehogy elgázoljon egy B., illetve IF rendszámú autó.
Másnap délelőtt felhívott Irénke barátném, és miközben folyt a teljesen szokványos női duma – pl.: ki, mit főz vasárnap ebédre? – váratlanul megszakadt a kapcsolat és faxhang szólalt meg. De megszakadt a kapcsolat miközben szüleimmel beszéltem akkor is, sőt a következő telefonálásnál egy harmadik személy beleröhögött a beszélgetésünkbe.
Hát mi, ez „ti urak, ti...”?! Rémálom vagy déja vu!?
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.