2009. október 16., 12:142009. október 16., 12:14
Nem azért, mintha Klaus Johannis feje körül glória lebegne, amelyen aranybetűkkel azt írja: csakis ő alkalmas arra, hogy kormányfőként kivezesse az országot a szakadékból, hanem azért, mert Băsescunak a parlamenti demokráciát immár nyíltan semmibe vevő magatartásával sikerült olyan egységbe kovácsolnia az ellenzéket saját maga és a PDL ellen, hogy ha Barack Obamát jelöli, talán még akkor is leszavaznák a parlamentben.
Hát még így, hogy Croitoru a PDL embere – néhány hete e párt jelölte a jegybank elnökhelyettesi tisztségébe –, és kinevezését egyetlen dolog indokolja: hogy ne az ellenzék jelöltje álljon a kormány élén. A lépés presztízs- és konkrét politikai téttel egyaránt bír, és az ellenzék már csak azért sem enged, mert az államfő következetlen: bár egy nappal korábban a független miniszterelnök kinevezése ellen foglalt állást, tegnap már ő maga jelölt – papíron – párton kívüli kormányfőt.
Amúgy valóban fölösleges a független, „szakértői” kabinet fetisizálása, hiszen az adott gazdasági helyzetben egy pártkötődéssel rendelkező kormányfő mozgástere is ugyanolyan szűk, mint egy technokratáé. A független kormányfő jelölését inkább az indokolja, hogy ezáltal a pártok elkerülhetik, hogy az átmeneti időszakban közvetlenül az ő politikusaik erodálódjanak a népszerűtlen gazdasági intézkedések miatt.
Amúgy Johannis jelölése sem a hirtelen parttalanná vált tolerancia jele: ő egy olyan kisebbség képviselője, amelyet létszáma miatt már nem tartanak veszélyesnek az ország egységére, így nyugodtan lehet a Nyugat szemében jó pontokat hozó kirakatkormányfő. Az csak bónusz, hogy emellett még jó városmenedzser is.
Băsescu részéről amúgy nyilvánvaló cél a kohabitáció, azaz az ellenzéki kormánnyal való együttélés elkerülésére való igyekezet, hiszen az továbbra is lehetetlenné tenné számára az alkotmány tetszés szerinti értelmezését, a félelnöki rendszernek a szükséges fékek és ellensúlyok nélküli elnöki rezsim irányába való eltolását. Ebbéli félelmeinek elsősorban a választók vethetnek véget – ha a választáson kellő számban voksolnak majd ellene, megakadályozva ezzel újabb mandátumszerzését.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.