Igaz, több mint egy hétnek kellett eltelnie, de miután a botrány nem ült el, Marcel Ciolacu miniszterelnök, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lépett, és előbb Marius Budăi családügyi minisztert győzte meg, hogy „önként” távozzon, ha már az alárendeltségébe tartozó intézmények ellenőrei semmit sem tettek, miután tudomásukra jutottak a rendellenességek, majd Gabriela Firea családügyi miniszter is hasonló sorsra jutott, miután kiderült, hogy az egyik „horrorotthon” üzemeltetője az ő egyik korábbi beosztottja volt.
Ezzel sikerült valamelyest enyhítenie a PSD-t ért imázskárokat, hiszen olyan vezető és olyan párt benyomását keltheti egyesekben, aki és amely nem fél attól, hogy komoly vezéráldozatokat hozzon, és attól sem, hogy megnevezze és leváltsa a felelősöket botrány esetén.
Mivel azonban Romániában gyakran fordul elő, hogy még a legbanálisabbnak tűnő helyzetekben is valamilyen mögöttes érdeket kell keresni, fölmerült, hogy az ügy igazából a PSD lejáratását szolgálja.
Ez annyiban nem kizárható, hogy az értesülések szerint az illetékes hatóságokat már sok-sok hónappal ezelőtt tájékoztatták a helyzetről, mégsem történt semmi – viszont a nyilvánosság sem értesült az ügyről.
Most viszont, ahogy a szociáldemokraták átvették a miniszterelnöki tisztséget, szinte azonnal kipattant az ügy, így az ő kormányfőjüknek kell válságmenedzserként szembenéznie a helyzettel, másrészt a júliusi uborkaszezon megfelelő közeg arra, hogy a hírínségben szenvedő sajtóorgánumok folyamatosan napirenden tartsák a témát, hogy legyen mivel megtölteni az újságoldalakat és a műsoridőt.
Nem mintha amúgy nem lehetne feltételezni, hogy Marcel Ciolacu pártelnök-kormányfő számára nem jött legalább ahhoz jól az ügy, hogy egy időre megszabaduljon a pozíciójára akár közép- vagy hosszú távon veszélyes riválistól.
Nem feltétlenül Marius Budăi volt munkaügyi miniszterről van szó, hanem a családügyi tárca éléről távozni kényszerült Gabriela Fireáról, aki esetében eddig úgy tűnt, hogy az ellenzéki, sok megvalósítást felmutatni nem tudó balliberális USR-es polgármester után ismét eséllyel indulhatna Bukarest főpolgármesteri tisztségéért.
A mostani ügy viszont komoly törést okozhat a karrierjében, hiszen nem elég, hogy a legborzasztóbb eset a férje által polgármesteri minőségben jóformán hűbérbirtokként irányított Voluntari-ban történt, de ráadásul az ottani idősotthon üzemeltetője hol sofőrként, hol – Firea megfogalmazása szerint – „mindenesként” tevékenykedett az általa vezetett főpolgármesteri hivatalban.
Firea – legalább időleges – bukása pedig jól jön Ciolacunak, hiszen a tévés újságíróból lett, a párt legismertebb és -népszerűbb politikusai közé tartozó volt főpolgármester előbb-utóbb a pártelnöki tisztségre is esélyes, veszélyes riválisként léphetett volna fel.
Ez azonban most egy ideig vélhetően nem lesz aktuális.
Mindeközben persze a PSD-t sem kell félteni: a párt nem szeretné egyedül elvinni a balhét, ezért támadásba lendült – a saját koalíciós partnere, a Nemzeti Liberális Párt ellen. Egyenesen a PSD szóvivője szólította fel lemondásra Raluca Turcan jelenlegi liberális művelődési minisztert, mivel az évekkel ezelőtt még munkaügyi miniszterként jóváhagyta egy, a mostani botrányban érintett idősotthon létrehozását.
Emellett több olyan, liberális vezetésű megye önkormányzata elnökének távozását is követelik, ahol problémás idősotthont találtak.
Mindez a két pártot ismerve nem meglepő, hiszen jövőre választási év jön, és mivel egyébként egymás komoly riválisai, igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben gyengíteni a koalíciós társat, miközben a felelősség áttolásával minimalizálni próbálják a saját veszteségeiket.
Mindeközben azonban elsikkad egy nagyon fontos tény. Az, hogy néhány miniszter vagy hivatali vezető menesztése még tüneti kezelésnek sem jó. Ugyanis nem egyszerű politikai botrányról van szó, hanem egy, az egész társadalmat rendszerszinten érintő ügyről: az idős emberek helyzetéről.
A társadalom ugyanis elöregedőben van, miközben egyre több fiatal vagy középkorú polgár keresi külföldön a boldogulást, így nem tud közvetlenül gondoskodni idős hozzátartozóiról.
Ebben a közegben pedig a kimutatások szerint már ma is igencsak jövedelmező üzletágnak minősül az idősotthonok működtetése. A jövőben pedig az idősek számának növekedésével még inkább az lesz.
Nem csoda hát, hogy ezt az ágazatot is ellepték a kalandorok, akik nem a társadalmi felelősséget és az időseket megillető emberi bánásmódot tekintik elsődlegesnek, hanem a pénzt.
Magyarán az idősotthonokat sokan egyszerű jövedelemforrásnak, fejőstehénnek tekintik, és a lehető leggyorsabb meggazdagodás érdekében jóformán semmit sem nyújtanak a bentlakóknak a pénzükért.
Persze az, hogy ezek után néhány, politikai felelősséget viselő minisztert, illetve a kötelességét – vélhetően csúszópénz ellenében – nem teljesítő hivatali vezetőt, ellenőrt leváltanak, és az idős bentlakókkal szemben embertelen bánásmódot alkalmazó otthonok működtetőit, személyzetét bíróság elé állítják, szükséges következmény.
Azonban mindezzel még a felszínt sem sikerül megkaparni.
Az alapvető problémát, a fiatalok számának csökkenésével és az idős, önellátásra tekintélyes arányban csupán korlátozottan képes emberek számának növekedésével a politikumnak – kormányzati és szakpolitikai szinten egyaránt – szintén foglalkoznia kell.
Egyrészt a népességcsökkenést, a munkaerőhiányt ellensúlyozó intézkedések kidolgozásával. Másrészt a magán ellátórendszertől megfelelő felkészültségű és létszámú személyzet megkövetelése mellett olyan, akár állami idősgondozó rendszer létrehozásával, amely képes viszonylag megfizethető áron emberhez méltó bánásmódot biztosítani az érintetteknek.
És ami ugyanilyen fontos: elszámoltathatóan és átláthatóan működik.
Amíg a kormány és a kormánypártok ehelyett csak a rövid távú politikai következményekkel, illetve a felelősség egymásra hárításával foglalkoznak, addig teljesen mindegy, hogy hívják a munkaügyi vagy a családügyi minisztert, illetve hogy milyen pártot képvisel, folyamatosan haladunk a demográfiai és szociális katasztrófa felé.
Amint az várható volt, a héten lezajlott vilniusi NATO-csúcson eldőlt, hogy Ukrajna NATO-tagsága a józan ész jegyében továbbra is csupán elméleti síkon van napirenden.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Az rendben van, hogy belevizelnek a medencébe, de az Isten szerelmére, legalább ne a rajtkőről tegyék! – ezt a klasszikus poént idézi, ahogy a PNL visszavonta a saját törvénytervezetét.
Oroszországban súlyos belső problémák vannak, jelentős az instabilitásra való hajlam, a társadalom nagy része azonban jelenleg nem akar a Putyin-rendszer ellen fordulni – egyelőre ennyi szűrhető le a Wagner-lázadásból.
Hiába a korábbi hangzatos szólamok: a héten ismét csak bebizonyosodott, hogy Romániában a stabilitásnál és az adott szónál sokkal fontosabbak a pártok politikai és főleg anyagi érdekei.
Mostanra már szokásos ügymenetté vált, hogy Románia minden kínálkozó alkalmat elmulaszt a schengeni csatlakozásra.
Folyamatos „ionapotchivanokozás” (értsd: magyarellenes hergelés) zajlik a román politikai és médiatérben. „V. Orban (terület)darabokat akar a szomszédos országokból” – hirdeti a bukaresti hírtévé.
Még ha nem is szándékolt, nehéz nem szimbolikus jelentőséget tulajdonítani annak, hogy Klaus Iohannis éppen a trianoni diktátum évfordulóján vehet át egy német kitüntetést a többek között a kisebbségek érdekében kifejtett „áldásos” tevékenységéért.
Nincs az a válsághelyzet, amelyet a romániai politikum ne tudna még tovább fokozni.
Ez már akkora túlzás és vétség a tudatosan és érdekszerűen szubjektív, helyenként minősíthetetlen hangvételű fröcskölődők részéről, mintha maga Böjte Csaba a sajtó teljes nyilvánossága előtt – szintén minősíthetetlen stílusban – tagadná a vádakat.
Amint az várható volt, a héten lezajlott vilniusi NATO-csúcson eldőlt, hogy Ukrajna NATO-tagsága a józan ...
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították ...
Az rendben van, hogy belevizelnek a medencébe, de az Isten szerelmére, legalább ne a rajtkőről tegyék! – ezt a klasszikus ...
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.