Igaz, több mint egy hétnek kellett eltelnie, de miután a botrány nem ült el, Marcel Ciolacu miniszterelnök, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lépett, és előbb Marius Budăi családügyi minisztert győzte meg, hogy „önként” távozzon, ha már az alárendeltségébe tartozó intézmények ellenőrei semmit sem tettek, miután tudomásukra jutottak a rendellenességek, majd Gabriela Firea családügyi miniszter is hasonló sorsra jutott, miután kiderült, hogy az egyik „horrorotthon” üzemeltetője az ő egyik korábbi beosztottja volt.

Ezzel sikerült valamelyest enyhítenie a PSD-t ért imázskárokat, hiszen olyan vezető és olyan párt benyomását keltheti egyesekben, aki és amely nem fél attól, hogy komoly vezéráldozatokat hozzon, és attól sem, hogy megnevezze és leváltsa a felelősöket botrány esetén.

Mivel azonban Romániában gyakran fordul elő, hogy még a legbanálisabbnak tűnő helyzetekben is valamilyen mögöttes érdeket kell keresni, fölmerült, hogy az ügy igazából a PSD lejáratását szolgálja.

Ez annyiban nem kizárható, hogy az értesülések szerint az illetékes hatóságokat már sok-sok hónappal ezelőtt tájékoztatták a helyzetről, mégsem történt semmi – viszont a nyilvánosság sem értesült az ügyről.

Most viszont, ahogy a szociáldemokraták átvették a miniszterelnöki tisztséget, szinte azonnal kipattant az ügy, így az ő kormányfőjüknek kell válságmenedzserként szembenéznie a helyzettel, másrészt a júliusi uborkaszezon megfelelő közeg arra, hogy a hírínségben szenvedő sajtóorgánumok folyamatosan napirenden tartsák a témát, hogy legyen mivel megtölteni az újságoldalakat és a műsoridőt.

Nem mintha amúgy nem lehetne feltételezni, hogy Marcel Ciolacu pártelnök-kormányfő számára nem jött legalább ahhoz jól az ügy, hogy egy időre megszabaduljon a pozíciójára akár közép- vagy hosszú távon veszélyes riválistól.

Nem feltétlenül Marius Budăi volt munkaügyi miniszterről van szó, hanem a családügyi tárca éléről távozni kényszerült Gabriela Fireáról, aki esetében eddig úgy tűnt, hogy az ellenzéki, sok megvalósítást felmutatni nem tudó balliberális USR-es polgármester után ismét eséllyel indulhatna Bukarest főpolgármesteri tisztségéért.

A mostani ügy viszont komoly törést okozhat a karrierjében, hiszen nem elég, hogy a legborzasztóbb eset a férje által polgármesteri minőségben jóformán hűbérbirtokként irányított Voluntari-ban történt, de ráadásul az ottani idősotthon üzemeltetője hol sofőrként, hol – Firea megfogalmazása szerint – „mindenesként” tevékenykedett az általa vezetett főpolgármesteri hivatalban.

Firea – legalább időleges – bukása pedig jól jön Ciolacunak, hiszen a tévés újságíróból lett, a párt legismertebb és -népszerűbb politikusai közé tartozó volt főpolgármester előbb-utóbb a pártelnöki tisztségre is esélyes, veszélyes riválisként léphetett volna fel.

Ez azonban most egy ideig vélhetően nem lesz aktuális.

Mindeközben persze a PSD-t sem kell félteni: a párt nem szeretné egyedül elvinni a balhét, ezért támadásba lendült – a saját koalíciós partnere, a Nemzeti Liberális Párt ellen. Egyenesen a PSD szóvivője szólította fel lemondásra Raluca Turcan jelenlegi liberális művelődési minisztert, mivel az évekkel ezelőtt még munkaügyi miniszterként jóváhagyta egy, a mostani botrányban érintett idősotthon létrehozását.

Emellett több olyan, liberális vezetésű megye önkormányzata elnökének távozását is követelik, ahol problémás idősotthont találtak.

Mindez a két pártot ismerve nem meglepő, hiszen jövőre választási év jön, és mivel egyébként egymás komoly riválisai, igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben gyengíteni a koalíciós társat, miközben a felelősség áttolásával minimalizálni próbálják a saját veszteségeiket.

Mindeközben azonban elsikkad egy nagyon fontos tény. Az, hogy néhány miniszter vagy hivatali vezető menesztése még tüneti kezelésnek sem jó. Ugyanis nem egyszerű politikai botrányról van szó, hanem egy, az egész társadalmat rendszerszinten érintő ügyről: az idős emberek helyzetéről.

A társadalom ugyanis elöregedőben van, miközben egyre több fiatal vagy középkorú polgár keresi külföldön a boldogulást, így nem tud közvetlenül gondoskodni idős hozzátartozóiról.

Ebben a közegben pedig a kimutatások szerint már ma is igencsak jövedelmező üzletágnak minősül az idősotthonok működtetése. A jövőben pedig az idősek számának növekedésével még inkább az lesz.

Nem csoda hát, hogy ezt az ágazatot is ellepték a kalandorok, akik nem a társadalmi felelősséget és az időseket megillető emberi bánásmódot tekintik elsődlegesnek, hanem a pénzt.

Magyarán az idősotthonokat sokan egyszerű jövedelemforrásnak, fejőstehénnek tekintik, és a lehető leggyorsabb meggazdagodás érdekében jóformán semmit sem nyújtanak a bentlakóknak a pénzükért.

Persze az, hogy ezek után néhány, politikai felelősséget viselő minisztert, illetve a kötelességét – vélhetően csúszópénz ellenében – nem teljesítő hivatali vezetőt, ellenőrt leváltanak, és az idős bentlakókkal szemben embertelen bánásmódot alkalmazó otthonok működtetőit, személyzetét bíróság elé állítják, szükséges következmény.

Azonban mindezzel még a felszínt sem sikerül megkaparni.

Az alapvető problémát, a fiatalok számának csökkenésével és az idős, önellátásra tekintélyes arányban csupán korlátozottan képes emberek számának növekedésével a politikumnak – kormányzati és szakpolitikai szinten egyaránt – szintén foglalkoznia kell.

Egyrészt a népességcsökkenést, a munkaerőhiányt ellensúlyozó intézkedések kidolgozásával. Másrészt a magán ellátórendszertől megfelelő felkészültségű és létszámú személyzet megkövetelése mellett olyan, akár állami idősgondozó rendszer létrehozásával, amely képes viszonylag megfizethető áron emberhez méltó bánásmódot biztosítani az érintetteknek.

És ami ugyanilyen fontos: elszámoltathatóan és átláthatóan működik.

Amíg a kormány és a kormánypártok ehelyett csak a rövid távú politikai következményekkel, illetve a felelősség egymásra hárításával foglalkoznak, addig teljesen mindegy, hogy hívják a munkaügyi vagy a családügyi minisztert, illetve hogy milyen pártot képvisel, folyamatosan haladunk a demográfiai és szociális katasztrófa felé.