Politikai csatlós-e a választópolgár?

A világpolitika alakulására óriási hatással bíró tengerentúli megmérettetést megelőzően ezúttal is érvényesült az Egyesült Államokban hagyománynak számító szokás, miszerint a hírességek (na jó, legalábbis a többségük) nyíltan felvállalják, melyik elnökjelöltre szavaznak, sőt arra buzdítják követőiket, híveiket, rajongóikat, hogy tegyék ugyanezt. A demokrata Kamala Harrist támogatja többek között Taylor Swift énekes, George Clooney és Barbara Streisand színész, Bruce Springsteen énekes vagy a Csillagok háborúja Luke Skywalkerét alakító Mark Hamill.

Hasonlóképpen népes és neves társaság sorakozott fel a republikánus jelölt, Donald Trump mögött, köztük – a teljesség igénye nélkül – Elon Musk milliárdos, Mel Gibson színész, Kid Rock country-rock énekes, Kanye West rapsztár vagy Hulk Hogan pankrátor. Egyik-másik közszereplő időnként be is szól az általa nem preferált jelöltnek, sőt olyan is van, hogy adott politikus – elsősorban Trump – nem hagyja szó nélkül, ha egy celeb őt bírálja. Arról nem beszélve, hogy a nagy tengerentúli médiatársaságok, lapok nyíltan vállalják, melyik elnökjelöltet preferálják, például a The New York Times (NYT) „az egyetlen hazafias választásnak” titulálta Kamala Harrist, és ettől nem omlott össze az amerikai sajtószabadság.

Az amerikai társadalom körében mindez a világ legtermészetesebb dolga. Ezeket a hírességeket nem szólják meg, nem közösítik ki azért, mert hitet tesznek a legfőbb közjogi méltóságra pályázó jelölt mellett, a republikánus szavazók ettől nem fogják silány előadónak tartani Springsteent, vagy a másik oldalon a demokraták kontár színésznek Gibsont.

Persze nálunk másképpen működnek a dolgok. A Moldovai Köztársaságban rendezett államfőválasztás második fordulóját megelőzően a román közéletben kisebb megütközést váltott ki, hogy néhány bukaresti maneleénekes az oroszpárti elnökjelölt mellett tört lándzsát, majd a felháborodás hatására visszakozott, mondván: „nem volt minden információ birtokában”, mielőtt nekiállt kampányolni. Utólag persze nehéz eldönteni, hirtelen megvilágosodás vagy a népharag hatására gondolták meg magukat.

Sajátos módon állunk hozzá egymás politikai opciójához mi, magyarok. Az anyaországi politikai szembenállások, a különböző táborok természetrajzára most nem kívánok kitérni, elég legyen annyit megjegyeznem: egy demokratikus berendezkedésben nincs helye annak, ha egy választópolgáron számon kérik, konzervatív, baloldali avagy liberális értékeket valló politikust, párttal szimpatizál, és a választáson arra adja a voksát.

Sajnos sokan már eleve amiatt letorkollnak valakit, ha liberális vagy szociáldemokrata értékeket vall, és nem is a mondanivalójával, hanem vele vitatkoznak. De ugyanilyen, ha nem még erősebb azoknak a hangja, akik válogatott dehonesztáló jelzőkkel illetik azokat az erdélyi magyarokat, akik konzervatív értékeket vallanak, és a jelenlegi magyar kormánypártokra szavaznak, mióta lehetővé vált részt venni a külhoni magyarok számára az országgyűlési választásokon. „Orbán-bérenc, Fidesz-csicska, Putyin-párti” – csak néhány a fejükre olvasott minősítések közül.

Nos, ezeknek a jelzőknek a tárháza újabban egyébbel is bővült: a romániai magyarság gyarmattá vált. Ezt találta mondani nemrégi kolozsvári fellépése során a tömören csak megmondóemberként leírható Puzsér Róbert anyaországi publicista, illetve egy másik eseményen Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ egykori szenátora is. Mindketten úgy igyekeznek beállítani Orbán Viktort, mint egyfajta politikai hűbérest, az erdélyi magyarokat pedig a miniszterelnök politikai csatlósaiként. Mindezt ama sajátos logika alapján vezetik le, hogy a budapesti jobboldali kormányok a határon túli közösségeknek juttatott támogatásokkal úgymond kilóra felvásárolták a romániai magyarokat, és mindezt a szavazatukért cserében.

Persze mondani sem kell, mennyire téves ez a beskatulyázás, nem beszélve arról, milyen sértésként könyvelhető el, ha önmagukat felvilágosult, a demokratikus alapértékek mellett síkra szálló volt vagy jelenlegi politikusok, véleményformálók gyarmatként tekintenek bizonyos politikai közösségre, a tagjaira pedig vazallusokként. Elvégre ha a Fideszre szavazók gyarmatosított választóknak tekintendők, akkor miért ne lehetne elmondani ugyanezt a magyarországi ellenzéki pártok híveiről? Donald Trump vagy Kamala Harris politikai közösségének tagjai, választói is hűbéresekként könyvelhetők el azért, mert jelöltjük ideológiáját, vízióját, ígéreteit elfogadva rá szavaznak? Maia Sandu vazallusainak nevezhetjük azt a mintegy 300 ezer, külföldön élő moldovai állampolgárt, aki a volt szovjet tagköztársaság államfőválasztásán újabb mandátumot szerző elnökre szavazott? Na és mi a helyzet az erdélyi magyar belpolitikában? Ugyanígy RMDSZ-gyarmatként fogható fel a romániai magyarság, mert a választáson résztvevő tagjainak több mint 90 százaléka a tulipános alakulat neve mellé nyomja a pecsétet?

Persze érdemes megvizsgálni azt is, hogy mi rejlik eme politikai opciók mögött. Lehet azzal vádolni a magyar kormányt, hogy szavazatvásárlás céljából támogatja a külhoni magyarokat, viszont hozzá kell tenni azt is, hogy a határon túli nemzetrészeknek nyújtott segítség alkotmányba foglalt kötelessége. „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal” – szerepel az alaptörvényben, érdemes újraolvasni.

Azt is tudjuk, hogy a külhoni magyarok szavazata mindössze néhány mandátumot „hoz”, ami adott esetben persze sorsdöntő lehet egyik vagy másik tábor számára, de hát szabad a pálya, küzdjön meg mindenki a külhoni voksokért. És persze azon is el lehet vitatkozni, miért nem volt képes egyetlen anyaországi alakulatnak sem alternatívát felmutatni a Fidesszel szemben a határon túli magyarok számára, továbbá hogy mi az oka az RMDSZ politikai hegemóniájának, politikai ellenzéke háttérbe szorulásának Erdélyben.

Azonban ne nézzen már senki gyarmatnak adott pártot támogató közösséget, a tagjait pedig politikai csatlósnak, mert saját magáról állít ki bizonyítványt. Arról nem beszélve, hogy talán ő is szokott élni a választójogával, és ez esetben könnyen rásüthető lenne: politikai vazallus.