2013. április 09., 21:092013. április 09., 21:09
Ha pedig nincs mellettünk barát, mit szólnának hozzá, ha azt a kávét egy rászorulónak adhatnák? Gondolom, az adakozás, egymás segítésének ötlete sokak fejében megfordul, de legtöbben nem tudjuk, hogyan is lássunk hozzá. Nem is arról van szó, hogy az utcán meg kellene keresni a legszerencsétlenebbül kinézőt, és berángatni a kávézóba, csak mert nekünk ma ilyen kedvünk van.
Egyszerűen kifizetni azt a kávét, a blokkot pedig ott hagyni a pultnál. És persze nemcsak kávéról van szó, hiszen valljuk be, annak, aki az utcán tengődik, másra sokkal nagyobb szüksége lehet, de miért ne járhatnánk ugyanígy el relatív olcsó, de másoknak megfizethetetlen termékekkel, legyen az egy pizzaszelet vagy egy almás rétes a sarki pékségben. Magyarországon már elindult egy hasonló kezdeményezés, és a magam részéről nálunk is szívesen látnám. A kávézónak, pizzázónak vagy sütödének semmibe nem kerül, de lehet, hogy valakinek segítünk vele. Persze már hallom, ahogy az olvasók amiatt méltatlankodnak, hogy a dologgal könnyű visszaélni. Ez bizony így van, mindennel vissza lehet élni, amit jó szándékkal tesz az ember. De biztos vagyok benne, hogy – főleg kisvárosokban, falvakban – mindannyian ismerünk olyan kisboltokat, kávézókat, amelyeknek a személyzetében megbízunk, és elhisszük, hogy legjobb belátásának megfelelően adja majd tovább az általunk kifizetett apróságokat. Másfelől kérni sem olyan könnyű. Meggyőződésem, hogy az, akinek nincs valóban szüksége rá, nem megy be abba a kávézóba, amelynek az ablakán meglátja a jelet, és nem kérdezi meg, nincs-e véletlenül egy forró tea kifizetve. Ha pedig valóban visszaélni akar a dologgal, a személyzet belátásában kell bíznunk, hogy észreveszi a turpisságot. Egyébként az általam ismert kisboltokban, bódékban dolgozók általában pontosan tudják, kik a környéken a rászorulók: melyik néni szokott ötven baniért párizsit venni, melyik bácsi keresi a tegnapi, leárazott zsömlét, melyik gyerek bámulja nap mint nap sóvárogva a csokis kiflit. Ehhez persze az kell, hogy a kávézó vagy sütöde felvállalja, hogy részt vesz ebben a mozgalomban, de én bízom benne, hogy nálunk is gyökeret verhet egy ilyen kezdeményezés.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.