2009. augusztus 25., 11:012009. augusztus 25., 11:01
Szinte borítékolható volt az elutasító brüsszeli válasz: a megromlott szlovák–magyar viszonyt a két országnak kell rendeznie. Igazuk is van az EU bürokratáinak: az Uniót így is megannyi bírálat éri amiatt, hogy mindent túlszabályoz. Miért is kellene szabályokat felállítania az államfői, miniszterelnöki látogatásokra?
Amiként a zsebkendő használatára, a fogmosásra, a mosakodásra sem célszerű törvénnyel kötelezni az embereket, az államközi kapcsolatok higiéniájára sem lehet törvényt alkotni. Különösen nem az állami főméltóságoknak. Kinek-kinek magának kell, magának kellene érzékelnie a normalitás követelményeit. De mi van akkor, ha valaki nem érzékeli? Ki húzza a rövidebbet a normalitás és az elrugaszkodottság vitájában? A felelet nem is annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik. Mert hiába látjuk Sólyom Lászlót a normalitás képviselőjének a szomszédos országok főméltóságaival való összeütközéseiben, a nemzetközi sajtóban legalábbis felemás a meghiúsult révkomáromi látogatás megítélése.
Abból, hogy a magyar államfőnek korábban egy ukrajnai látogatást kellett lemondania, Szerbiába és Romániába pedig a hatóságok ellenkezése ellenére látogatott el, könnyen lehet arra következtetni, hogy a baj Sólyom Lászlóban keresendő. Ő az, aki rontja a levegőt a kelet-európai térségben. Nem elég normálisnak lenni, annak is kell látszani. A normalitás megjelenítéséhez pedig a diplomácia meggyőzőereje is szükséges. És nemcsak meggyőzőerő, hanem akarat, elszántság is kell a meggyőzéshez. A tény, hogy a kisantant országai különösebb presztízsveszteség nélkül léphetnek fel a magyar államfővel szemben, a magyar diplomácia gyengeségét jelzi. Nem az államfőnek kell engednie a normalitásból, hanem a magyar államapparátusnak kell jobban zárnia sorait a normalitás védelmében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok