Fotó: Jakab Mónika
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – A Magyar Értelmező Kéziszótár a cím fogalmát így határozza meg: „Elhunyt személy érdemeit méltató cikk vagy beszéd.”
2023. január 01., 20:242023. január 01., 20:24
Ha jelen esetben a sokunk által kedvelt és értékelt Krónika, és vele együtt a lapcsaládhoz tartozó Erdélyi Napló és az Előretolt Helyőrség „halálának” kapcsán kívánok néhány méltató gondolatot leírni, jogosnak tűnik a kérdés, hogyan lehetséges ez, hiszen nem egy személyről van szó.
Széles skálán mozgó tartalma mindenkinek ízlése szerinti olvasnivalót nyújtott. A nemzeti azonosságtudatot erősítő írások, bármilyen témában szívet, lelket, értelmet nyitogattak. Igazi konzervatív lapnak tartottam, amelyik nem állt be a „független-objektívnek” hazudott sajtótermékek sorába. Nem cenzúrázott. Ezt bizton állíthatom, hiszen megjelent szerény írásaim sokszor kényes témákat érintettek, legyen szó érdekvédelmi szervezetünkről vagy Tőkés Lászlóról. Ez utóbbi vonatkozásában szomorúan állapítom meg, hogy például egyházi lapunk ezt megtette (ha szükséges, bizonyítékkal szolgálhatok).
Értem én, hogy mostanság az internet világa és lehetőségei, hogy a pénzügyi hatékonyság, a rentabilitás mindent felülírnak. De lennie kellene egy vörös vonalnak, amit nem szabadna átlépnie senkinek és semminek.
Véleményem szerint ilyennek kellene lennie a papíralapú sajtónak, főleg, ha nem parancsra és érdekek mentén szerkesztik. Miért is? Mert Guttenberg óta a könyvnek, az újságnak, egyáltalán a papírra leírt szónak tapintható, sok esetben – gondoljunk az iniciálékra – művészi értéke, sőt azt is meg merem kockáztatni, „illata” volt. Ezzel ellentétben azt kell látnunk, hogy a könyv, a papíralapú sajtó elveszítette becsületét. Nem, vagy csak keveset olvasunk. Alig-alig látogatják a szebb napokat látott iskolai, közösségi könyvtárakat. Sok esetben a családi könyvtárak is értéktelenné válnak. Akik örökölhetnék, már hét határon túl vannak. Fölöslegesnek tartják vesződni a sok könyvvel. Nemrég megdöbbenve hallottam, hogy valaki papírhulladék formájában „szabadult meg” több száz kötettől. Sajnos ez a folyamat érhető tetten jelen esetben is.
Természetesen ma ezt lehet úgy értelmezni, hogy a példa egy letűnt kor áporodott világát idézi. Az igazságtartalmat döntse el ki-ki magában. Végül – lehet már okafogyott megoldásként – egy lehetőséget kívánok felvillantani. Az elmúlt rendszer ha szemfényvesztésként is, de életben tartotta az Előre napilapot (az akkori lapkiadások kívánalmai, szabályai szerint). De mégis volt egy magyar nyelven írt országos terjesztésű napilap, minden hibájával és erényével együtt.
Csak halkan kérdezem: manapság a kormány tagjaként – úgymond demokráciában élve –, a pozitív diszkrimináció elve alapján nem lehetne elérni, hogy egy Krónikához hasonló magyar napilap életben maradjon?
Nincs más hátra, mint hogy hívő emberként, a feltámadásban bízva reménykedjek a honi, papíralapú magyar sajtó újraéledésében is. A magam nevében pedig megköszönöm a több mint 6000 kiadást megért számokat. Isten áldása legyen a volt és mostani szerkesztőségi tagok életén, annál is inkább, mert egy lap megszűnése sokak számára egzisztenciális kérdés is.
Varga Károly
A szerző a nagybányai református egyházmegye nyugalmazott esperese
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Most, hogy feltartóztathatatlanul veszi át a tél helyét a tavasz, arra gondoltunk, a természethez hasonlóan kicsit megújulunk mi is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!