Nehéz választás

Tudathasadásos állapotokat idéz az RMDSZ jelöltje, Markó Attila és az Erdélyi Magyar Néppárt által indított Sánta Imre közötti, parlamenti mandátumért zajló sepsiszentgyörgyi versenyfutás. A kettejük közötti választás azért roppant nehéz, mert az ő versengésük messze kiemelkedik a jó ideje többszínű romániai magyar politikai palettán.

Benkő Levente

2012. november 15., 09:112012. november 15., 09:11

 Nem szokványos és nem hétköznapi verseny a kettejük közötti, hiszen mindketten egyazon irányú erőfeszítésben és összefogásban, tehát a barikád egyazon oldalán kerültek néhány hónapja az érdeklődés és a szimpátiamegnyilvánulás középpontjába. Igen: Mikó-ügy nélkül bizonyára senki sem kapta volna fel a fejét azon, hogy e két magyar ember külön magyar politikai alakulatban száll versenybe egyazon képviselőházi mandátumért.

Ennél is pontosabban: Markó Attila jelölése sem jelentene különösebb sajtó- vagy beszédtémát, amíg a Református Székely Mikó Kollégium újraállamosítására, valamint a Markó Attila – és két bizottsági társa – börtönbe csukására tett bírósági kísérlet ellen egyértelműen kiálló és két hónapig majdnem szálegyedül tüntető Sánta Imre nem vállalja, hogy az EMNP jelöltjeként éppen a védelmébe vett Markó Attila körzetében indul. S a tétel fordítva is áll. Én semmilyen pikantériát nem látok ebben a versenyfutásban. Számomra ugyanis ez a versengés aggodalmat okoz.

S egyben újabb bizonyítékát annak, hogy – Sántát idézve – nem marad valami szent ezen a világon, amelyet nem sző át a politikai érdek hálója. Harag ne essék, de erős a sejtelmem, hogy az EMNP Sepsiszentgyörgyön abból a népszerűségből igyekszik meríteni, amely Sánta Imrét a Mikó és a Markóék melletti kitartó tiltakozása okán egyértelműen körülvesz és meg is illet. S harag ne essék, de a Mikó-ügy okán joggal népszerű és féltett Markó Attila sem intézheti el ezt a versenyfutást azzal, hogy neki annyi, ha a Mikó-ügyben a garast egyértelműen mellette (is) letevő, bikfalvi fiatal református lelkész küzdőtársból ellenféllé válva ugyanabban a körzetben pályázik sikerre, mint ő.

Ennek a különös és nehéz versenyfutásnak ugyanis nem lesz nyertese. Mert ember legyen a talpán, aki e két magyar fiatalember közül nyugodt szívvel támogatja az egyiket, s hagyja veszteni a másikat. Miközben volna más rostálnivaló.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál