2009. november 11., 11:282009. november 11., 11:28
A Vladimir Voronin államfő fémjelezte keményvonalas, a Nyugattal és Moszkvával egyaránt kokettálni próbáló kommunista rezsimről már az év elején úgy tűnt, hogy elsöpri az áprilisban rendezett parlamenti választás nyomán kirobbant utcai tüntetéssorozat.
A kétszer négyéves mandátumát kitöltő, tehát az elnöki tisztségre pályázni már képtelen Voronin azonban a Chişinăuban demonstráló fiatalok elleni brutális karhatalmi fellépéssel bebizonyította: kész saját népét is feláldozni az általa irányított kommunista alakulat hatalmának megőrzése érdekében.
A vérbefojtott tavaszi „miniforradalom” persze nem volt hiábavaló: a júliusban megismételt parlamenti megmérettetés nyomán az európai integráció mágikus jelszavával koalícióra lépő moldovai demokratikus erők – ha egyelőre csak részben is – átvették a hatalmat, kormányt alakítottak, a kommunisták pedig fogcsikorgatva ellenzékbe kényszerültek.
A Prut menti országról azonban ennek ellenére sem mondható el, hogy visszafordíthatatlanul elindult a demokratizálódás útján, hiszen a liberálisokból, demokratákból és ezek ötvözetéből álló négy Nyugat-barát alakulatnak a tegnapi parlamenti szavazáson sem sikerült meghódítania a kommunisták elszigeteléséhez elengedhetetlen utolsó bástyát, az államfői posztot.
Erre utal, hogy a Nyugat – nem mellesleg pedig a „testvéri” Románia – által szimpatizált demokratikus erők készek „politikai vádalkut” kötni Voroninékkal. Vlad Filat kormányfő és szövetségesei mentességet ajánlottak a kommunistáknak az esetleges bírósági eljárások alól, ha második nekifutásra áldásukat adják a korábban egyébként még a Voronin táborát erősítő Marian Lupu megválasztására.
Úgy tűnik tehát, az országban – akárcsak például Magyarországon – olyan békés átmenetre próbálnak berendezkedni, amelynek közepette a kommunisták a későbbi felelősségre vonás rémétől tartva kényszerüljenek átadni a hatalmat.
Ha már az áprilisi chişinăui felkelésből sem futotta igazi forradalomra…
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.