Mikor a hal fára mászik

Nem is próbálom meghazudtolni azt a tényt, hogy az iskoláskorú gyerekeknek, de még a felnőtteknek is sokkal több testmozgást kellene végezniük annál, mint amennyit átlagban végeznek.

Nagy Orsolya

2013. január 04., 10:382013. január 04., 10:38

A bennem élő esetlen és gyenge ínszalagjai miatt folyton bedagadt térdektől és bokáktól szenvedő gimnazistát mégis mindig megijeszti, ha a törvényhozásban valaki arról beszél, hogy növelni kellene az iskolai tornaórák számát.

Nem, kedves honatyák, nem a tornaórák mennyiségével, hanem a minőségével van gond. És most nem a testneveléstanárok hibáit szeretném taglalni – bár azokhoz is volt szerencsém elégszer –, hanem a tanrendről beszélek. Addig, amíg egy testnevelésóra abból áll, hogy a diákok teljesítményét egyetlen, valakik által valahol, valamilyen kritériumok alapján összeállított skálán osztályozzuk, legyen az a diák kis növésű, esetleg túlsúlyos, vékonydongájú, rövidlátó vagy egész egyszerûen antitalentum a futásban (medicinlabda-dobásban, távolugrásban, kötélmászásban), addig senki ne gondolja, hogy a tornaóráktól lesznek egészségesebbek a gyerekeink. Legfeljebb gátlásosabbak lesznek, legfeljebb minden kedvük elmegy a testmozgástól – jó esetben nem egy életre.

Felvetéseim egyébként minden készségtantárgyra vonatkozhatnak. A tornaórákon sosem kaptam jó jegyet – ha nem voltam éppen krumpli nagyságúra nőtt, rándult térd okán felmentve. Rajzból és énekből viszont mindig színjeles voltam – ellentétben a legtöbb osztálytárssal, akik számára kínszenvedés volt ez a két óra. Mégis szolmizálniuk kellett, csendéletet kellett rajzolniuk, mert átmenő jegyet kellett szerezni. Minek? Bármelyikük híres festő lett vagy ránézésre olvasta a kottát, miután megkapta az ötöst? Nem.

Alig várták, hogy megszabaduljanak a tortúrától, és többet soha nem vettek a kezükbe ceruzát – éppúgy, ahogy nekem is mai napig összerándul a gyomrom, ha medicinlabdát látok. A megoldás az volna, hogy ezeket a tanórákat osztályzat nélkül, lehetőleg a diákok adottságait felmérve és a tehetségekre koncentrálva tartsák meg a pedagógusok. A többiek pedig hadd focizzanak vagy táncoljanak tornaórán, hallgassanak klasszikus zenét zeneórán, tanuljanak mûvészettörténetet rajzórán. Így talán, ha megszeretni nem is fogják, legalább nem is undorodnak meg a készséget kívánó tevékenységektől.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével