Páva Adorján

Páva Adorján

Medvék és vadászgépek

2017. szeptember 28., 09:22

2017. szeptember 28., 09:22

Amikor egy állam képtelen megvédeni polgárait, sőt súlyos büntetésekkel riogatva megtiltja nekik, hogy maguk gondoskodjanak biztonságukról, finoman szólva valami nagyon nincs rendben.

Miközben teljesen értelmetlenül milliárdokat költünk haderőfejlesztésre, hogy a világnagyhatalmak parányi valamijeként majd jól megvédjük magunkat, az ország egyik vadregényes szegletében élőket a természet elszabadult ereje tartja rettegésben. Ugyanúgy, mint évszázadokkal ezelőtt – annyi különbséggel, hogy a 21. század civilizációs csúcsán már fegyvert sem szabad ragadni.

A kormány, illetve a környezetvédelmi minisztérium képviselői a magasztos eszmék alapján hozott uniós állatvédelmi előírások ketrecében vergődve nem hajlandóak tudomásul venni, hogy az emberek által nap mint nap megélt, dermesztő valóságban mekkora veszélyt jelentenek a települések határában és a lakott területeken garázdálkodó medvék. Persze szóbeli ígéretekből, tervezetekből, sőt rendeletekből sincs hiány, de gyakorlatilag hosszú hónapok óta semmi sem változott: több száz káreset bizonyítja, hogy a nagyvadak szabadon pusztíthatják a terményt, a háziállatokat, és bármikor emberre támadhatnak.

A szaktárca vezetője eközben a megfogalmazásokkal játszadozott: drasztikus, emberéleteket mentő fellépést ígért, majd a jókora késéssel kiadott minisztériumi rendelet aláírása – jobban mondva az állatvédők feljelentése – után már arról hadovált, hogy ő nem másfél száz veszélyes nagyvad kilövésére adott engedélyt, hanem csupán a „beavatkozásra”, ami tulajdonképpen elköltöztetést jelent.

Persze az azóta eltelt csaknem egy hónapban hiába kérvényezték a települések, vadászegyesületek az „intervenciót” (jelentsen az bármit is), semmi nem történt. Graţiela Leocadia Gavrilescu pedig a minap a medveszámlálásról és -exportról szóló nyilatkozatával bizonyította, a végtelenségig képesek húzni az időt.

Pedig az állandó félelemben élők nem néhány tucat F–16-os vadászgép beszerzését sürgetik, sőt egyetlen puskagolyót sem követelnek: csupán arra kérnek engedélyt, hogy nyugodtan, biztonságban élhessenek.

korábban írtuk

Medvelajstrom készül – a miniszter szerint több ország is befogadna nagyvadakat
Medvelajstrom készül – a miniszter szerint több ország is befogadna nagyvadakat

„Felleltározná” és csippel látná el a medvéket a környezetvédelmi miniszter, aki arról is beszámolt, hogy előrehaladott tárgyalások zajlanak a nagyvadak „exportálásáról”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.