Maradt a „ződkertes”

Sokszor a szememre vetették a barátnőim, szomszédasszonyaim „miféle fehérnép” vagyok, hogy nem szeretek üzletekbe járni, csak úgy nézelődni, hogy hol, mit árulnak és mennyiért. Pedig roppant egyszerű és logikus a magyarázata: soha nincs annyi időm, hogy csak úgy céltalanul bolyongjak egyik üzletből a másikba és nézzem azt, amit úgysem vásárolok meg, vagy mert nincs rá pénzem, vagy mert ha lenne sem tartanám érdemesnek megvenni.

Jánossy Alíz

2009. április 23., 11:112009. április 23., 11:11

Mondtam – nem is egyszer –, ha lenne annyi időm, hogy valahová csak úgy bemenjek nézelődni, az mindenképp a múzeum lenne, ahol mindig találok valami olyan érdekességet, amit eddig nem vettem észre.

Szóval, éppen a fennebb említett okok miatt csupán néhány üzletet szoktam látogatni vásárlás céljából, akkor is rendszerint listát írok, nehogy elvesszek a részletekben. Vagyis a cipőt és ruhaneműt változatlanul ugyanabban a két üzletben vásárolom lassan közel húsz esztendeje, tisztítószereket és piperecikkeket szintén két másik üzletben és így tovább, mindenfélét két üzletben.

Már nem egyébért, de hogy legyen „választási lehetőségem”, meg ha netán az egyikben nem találom, amit keresek, a másikban biztos megleljem. Eddig élelmiszert is két üzletben vásároltam. A kis sarki boltba papucsosan, háziköntösben is el lehetett szaladni, ha hirtelen kellett valami. A másikba, a gyergyóiak által „ződkertes”-nek nevezett önkiszolgálóban azt szeretem, hogy különösen figyelnek a vásárlói igényekre, minden terméket alaposan ismernek, és bármilyen áruval kapcsolatos kérdést megválaszolnak.

Sajnos, a kis sarki boltot még húsvét előtt bezárták, a vakon semmibe meredő ablakában függő hirdetményen hetek óta azt írja: kiadó. Szomorúan vettem tudomásul, hogy az élelmiszer-vásárlásban megszűnik a „kettős választási lehetőség”, és ezután csak egy üzletből szerezhetem be az élelmiszert. Emiatt a minap piackutatás gyanánt bekukkantottam a két sarokkal odébb nyílt új üzletbe annak reményében, hátha ismét kettőre kerekíthetem a kedvenc élelmiszerüzleteim számát.

De nem jártam szerencsével, mert már az ajtóból felfedeztem, hogy az ablakon keresztül zöld dekorációnak vélt valami a hűtőpultban egy darab nyers húsféle akar lenni, ez pedig meggyőzött arról, hogy többé ne térjek be az új üzletbe. „Maradt a »ződkertes«” – mormogtam magamban, majd elbattyogtam a régi kedvenc üzletembe, és elmondtam az elárusítóknak: „Ne reménykedjetek, ezután is nálatok fogok vásárolni...”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben