Amúgy nagyjából meggyőződésünk, hogy ők csodálkoztak volna a legjobban, ha a parlament megszavazza a legújabb bizalmatlansági indítványt, hiszen az erőviszonyok még úgy sem billentek a javukra, hogy a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD)több honatyája is átállt hozzájuk. Egyrészt mert két honatya aztán vissza is tért, másrészt pedig azért, mert a nemzeti kisebbségek frakciója amúgy is mindig a kormányoldallal tart. És ami a legfontosabb: az RMDSZ is bejelentette már előre, hogy ezúttal sem szavaz sem pró, sem kontra.

Pedig a kormány meglehetősen sokat tett annak érdekében, hogy időszerűvé váljon a távozása. Persze tudjuk, hogy az ellenzék legalább annyira elutasítja a magyar jogköveteléseket, sőt a liberálisok és a Băsescu-párt egyenesen fő doktrínájává avatta a magyarellenességet. Emellett – bár magyar voksokra ácsingózik – nem fogékony a magyar igényekre az USR sem. De hát ez így szokott lenni, ellenzékben meg a szociáldemokraták pattannak fel a sovinizmusrollerre.

Ugyanakkor az ellenzék maga sem tudja pontosan, hogy a kormány azonnali menesztésén kívül mit akar. Ráadásul még az RMDSZ voksai sem lettek volna elegendőek a kormánybuktatáshoz. Mindazonáltal a pénzügyminiszter által meglepetésszerűen bejelentett, a bankokra és a távközlési, illetve energetikai cégekre kiróni szándékozott extraadók akár még indokolttá is tehették volna, hogy a kormány megbukjon. Az új adók tényén túl ugyanis már a bejelentésük forgatókönyve is felháborító volt. Liviu Dragnea, a PSD elnöke vasárnap nekiment a polgárokat és az országokat „kiszipolyozó” csúnya külföldi multiknak, megalapozva ezzel kommunikációs szempontból az ennek ellentételezésére szolgáló kormányzati intézkedéseket. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter pedig kedden este – mintegy a tegnapi bizalmi szavazásra időzítve, biztosítandó a multik „igáját nyögő” plebs szimpátiáját – már elő is állt a „kapzsisági” adó tervével.

Előrebocsátanánk: nem hiszünk az olyan apokaliptikus jóslatoknak, amelyek az ellenzéki sajtóban láttak napvilágot, és amelyek hangvétele alapján arra következtethetnénk, hogy a szerkesztőségek tagjai egytől egyig a bankok és az energetikai, illetve távközlési cégek főrészvényesei. Amikor Magyarországon kivetették a bankadót és a telekomadót, akkor is sokan mantrázták, hogy ezzel elüldözik a multikat. Aztán mégsem lett belőle semmi. A külföldi multiknak ugyanis még úgy is kiváló közeg a közép- és kelet-európai piac, ha a profitjuk egy részéről le kell mondaniuk – elvégre a bérköltségek még mindig igencsak alacsonyak.

Más kérdés – és ezt már sokadszor ismételjük –, hogy a magyar kormány egy, az előző kormányok és a gazdasági válság által előidézett, pénzügyi összeomlással fenyegető gazdasági helyzetben folyamodott a drasztikus lépésekhez. A román kormány viszont saját maga idézte elő a hiányt. Azzal, hogy minden áron meg akarja valósítani a választási kampányban tett nyugdíj- és béremelési ígéreteit. Mivel pedig ezekre nincs pénz, a multikkal akarja megfizettetni az emeléseket a mindenféle előzetes egyeztetés nélkül kivetett sarc révén. Ebben a formában pedig ez simán kommunista típusú rablópolitika, hiszen már az eddigi bér- és nyugdíjemelések mögött sem állt valós gazdasági teljesítmény, a kormány csak a fogyasztást pörgette föl velük. Amely ezzel inflációt gerjesztett, ami miatt a jegybank alapkamatot emelt – és többek között éppen emiatt emelkedett az ingatlanhitelesek életét megkeserítő bankközi hitelkamatláb is, amelynek a növekedésével most a kormány próbálja igazolni az igazolhatatlan „kapzsiadót”. Vagyis a legkapzsibb itt maga az egyre népszerűtlenebb kormány, amely elfuserált Robin Hoodként azért venne el a „gazdagoktól”, hogy az így szerzett pénzen vásárolja meg a „szegények” szavazatait. Márpedig egyáltalán nem biztos, hogy jót tesz az országnak, ha ilyen, igazából saját zsebre dolgozó Robin Hoodok vezethetik tovább.

A gond csak az, hogy jelen állás szerint az sem biztos, hogy jobb lenne, ha az ellenzéki pártok vennék át a helyüket.