2009. június 29., 10:512009. június 29., 10:51
A hároméves Zsófit még úgy ahogy követni tudom, de az ötéves férfiú már úgy feladta a leckét, hogy azóta egyéb nem is fut a számítógépemen, csak a keresőprogram. A Wikipédia a kezdőoldalam. És sürgősen elő kell kerítenem egy magyar–ötéves szótárt, ha azt akarom, hogy aktívan részt vegyek a társalgásban, ne csak nézzek ki a fejemből. Mert azt mondja az ifjúember két ugrálás között, hogy ő egy padavan.
Hogy mi? – kérdezem, mert megrökönyödöttségem közepette legalább ennyi nyitottságom megmaradt: „ha nem tudod, kérdezd meg” intelem mindig jól fog. Hát jedi-növendék vagy valami hasonló, aszongya. A fiatalember Csillagok háborúja-rajongó, értem meg én is az összefüggést, bár a padavant nem egészen. Majd szemrebbenés nélkül meséli tovább, azt szeretné, ha a kishúgát Asszuka Tanakának hívnák, de az édesanyja valamiért ódzkodik ettől.
És ez a gyerek különben örökmozgó, úszni jár, focizik, nem rabja sem a televíziónak, sem a számítógépnek. Egyszerűen csak figyel, ragad rá minden információ, és ebben a világban ilyen fogalmak és nevek röpködnek. El mellettem. Ezeket én már nem értem, és nincs időm, hogy tartsam a lépést, bepótoljam az elmaradást. Ezekkel együtt kell születni és kész. Nagyapáinknak is hiába magyarázzuk, hogy ne csapják a szelet a bársonyos hangú telefonrobotnak.
A vakon dübörgő haladás bennünket lehet, hogy nagy ívben elkerül, de gyermekeinket nem nagyon tudjuk elzárni előle. Ismerőseink mesélik, hogy amikor kiköltöztek falura, úgy döntöttek nem viszik a televíziót. Van ott elég látnivaló, az ólban disznó, a háztetőn macska, az udvaron tyúk, a kéményen gólya, igaz, hogy mindez a szomszédban zajlik, de mégiscsak szem előtt és érintésnyi távolságban.
Arra egy percig sem gondoltak, hogy a globalizáció is a szomszédból támad. Még teljesen gyanútlanul fogadták, amikor a szomszéd beállított egy zsák pityókával, hogy legyen a „hitvány” városiaknak. A szomszéd nem elégedett meg ennyivel, és hamarosan az ajándékba hozott, használt tévékészüléket is lecsapta az asztalra: hogy legyen, amit nézzenek azok a szegény városi gyerekek.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.