2010. október 05., 10:272010. október 05., 10:27
A hagyományos levelezésről rég leszoktam, a napi újságon kívül általában csak számlákat szoktam a lépcsőházi postaládában lelni, amiket az a kedves hölgy dob be, akit gyakran én engedek be a tömbházba. Nem mondom, kedves a szívemnek a Krónika, de mióta itt lakom, soha senki el nem vette tőlem, s ha nem is volt a helyén, az is legtöbbször a postaszolgálatnak volt köszönhető. Valaki azonban úgy vélhette, jobb, ha megvédelmezi szellemi termékünket – sajna még tőlem is: néhány napja ugyanis megjelent egy lakat a postaládámon.
Azt mondom, megjelent, és valóban így is van, mintegy a semmiből egyszer csak ott volt, amikor valahová indultamban gyanútlanul elsétáltam a postaládákig, hogy kivegyem az újságot. Első gondolatom az volt, hogy a lépcsőházfelelős (ismertebb nevén: házmester) mindegyik fiókra új lakatot tett, és bár az enyémen sose volt, most jutott belőle. Kulcs viszont nem jutott. Este be is kopogtattam hozzá, s megkérdeztem, van-e valamilyen elképzelése róla, hogyan kerülhetett oda az a lakat. Újabb meglepetés: fogalma sincs. Megdöbbenésemet látva még megoldást is ajánlott: le kell fűrészelni. De vigyázzunk ám, hogy a nagy igyekezetben nehogy leverjük az összes postaládát a falról. Kösz. Mondanom sem kell, ezt egyelőre nem próbáltuk meg. Várunk.
Logikus ugyanis, hogy valamelyik szomszéd a sajátja helyett véletlenül a mi ládánkat lakatolta le. Arra viszont semmilyen magyarázat nincs, hogy miért nem volt rá szüksége már egy hete. Az én újságjaim mindenesetre szépen gyűltek benne a hét folyamán, amíg vasárnap hites párom a fölső kis résecskén valahogyan ki nem erőszakolta őket onnan. Fűrészelni pedig nem fogok. Legfeljebb én is megtanulom, hogyan fér ki az újság ott, ahol bement, a borítékok pedig csak maradjanak a postaládában, nyugalomban. Vagy még ma este bekopogok minden lakásba a lépcsőházban, és – vállalva a valószínűleg megérdemelt furcsa tekinteteket, meg azt, hogy bolondnak néznek – mindenkit megkérdek, nem hiányzik-e a lakatja. A jóakarónak pedig hadd üzenjek ezúton: köszönöm, hogy aggódik a Krónika miatt, meg a számláim miatt – de utóbbiakat viheti, előbbire pedig fizessen elő.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.