2009. május 21., 12:312009. május 21., 12:31
A hatalmasok közötti viszonyok pedig teljesen elmosódtak. A rendőr is eljárt a szekus nevében, a párttitkár is a polgármester nevében; nem lehetett világosan látni, hogy kinek mi a feladata, mi a hatásköre.
Csak 1990-ben tanultuk meg, hogy elméletben hogyan is néz ki a demokratikus berendezkedés, hogy a hatalmi ágak szétválasztása a rendszer működésének a nyitja. A nagy gazdasági vállalkozások is úgy lehetnek sikeresek, hogy vannak akik megszabják az irányt, aztán a célok megvalósítására szerződtetnek egy menedzsert, aki csapatot szervez maga köré.
Így működik ez a nyugati demokráciákban is.
A parlament törvényeket hoz, a kormány pedig gyakorlatba ülteti ezeket. Az a leggyakoribb, hogy a parlamenti többség kormányoz. A többség pedig a többségi elv alapján olyan törvényeket fogad el, amelyek a kormánynak is megfelelnek.
Már 2003-ban gyakran érveltek a politikusok az akkori alkotmánymódosítás szükségessége mellett azzal, hogy vissza kell adni a parlamentnek a törvényhozói szerepet. A korábbi kormányok ugyanis túlontúl rákaptak a rendeleti törvénykezésre. A sürgősségi helyzetekre hivatkozva maguk vették át a törvényhozói szerepköröket is. A parlamentre csak az általuk meghozott sürgősségi kormányrendeleteket utólagos elfogadásának a szerepét rótták.
Az alkotmány megváltozott, a gyakorlat megmaradt. A Boc-kormány – ugyanúgy mint korábban a Tăriceanu-kormány – ontja a sürgősségi rendeleteket, és a nagy horderejű kérdésekben pedig – mint most a közalkalmazottak egységes bérrendszerének a kialakítása – a parlamenti felelősségvállalás eszközével próbálja elkerülni, hogy a képviselők is beleszólhassanak a vitába. Ha így haladunk, lassan megint elérkezik az az idő, amikor a felserkenő generációk nem tudják megkülönböztetni a pártunkat, kormányunkat és parlamentünket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok