Kiss Judit

Kiss Judit

Kinek higgyen az utca embere?

2020. június 17., 08:59

2020. június 17., 08:59

Ember legyen a talpán, aki bő három hónapnyi tömény káosz után bármiben is egészen bizonyos a járványt, valamint a betegség megfékezése céljából tett romániai hatósági intézkedéseket, a széltében-hosszában keringő, egymásnak ellentmondó vélekedéseket, bejelentéseket illetően.

Vannak, akik a világot járványigenlőkre és járványtagadókra osztják, mások összeesküvéselmélet-címkével látnak el mindenfajta kétkedést. És természetesen olyanok is vannak, akik saját bőrükön tapasztalták meg, mivel jár a koronavírus-megbetegedés, avagy milyen a romániai kórházban tartózkodni a fejetlen kapkodás, mérhetetlen pánikkeltés, össze-vissza hozott intézkedések, tiltások közepette.

Úgy tűnik, az „utca embere” egyre kevésbé lehet bizonyos bármiben is, egy valami azonban körvonalazódni látszik: a hazai döntéshozók az elmúlt három hónap alatt „jelesre” vizsgáztak hozzá nem értésből, és úgy cselekedtek, hogy elvesztették kevéske megmaradt hitelüket is. Ezzel többek közt az a nagy baj, hogy ha – amint azzal több fronton is riogatnak – Isten őrizz valóban nagyobb méreteket ölt a járvány, ha lesz második hullám, akkor sem bejelentéseiknek, sem intézkedéseiknek, sem tiltásaiknak nem fog hinni az „utca embere”, aki kiszolgáltatva érzi magát a politikai alapon meghozott, pártcsörtéktől övezett döntéseknek, az ad hoc, meggondolatlanul bevezetett szabályozásoknak.

Ennek alátámasztásaként elég csak egy pillantást vetni az egymásra mutogatástól hangos hazai belpolitikára: az ellenzéki Szociáldemokrata Párt azzal vádolja a kormányt, hogy politikai érdekeinek megfelelően manipulálja a fertőzési adatokat, hogy kicsikarja a parlamentben a veszélyhelyzet meghosszabbítását, erre a kormány cáfol, majd az ellenzék is cáfolja a cáfolatot és így tovább. De kinek higgyen az utca embere? Miként bízzon a döntéshozókban?

A járvány az élet minden területére kiterjedt az elmúlt hónapokban, szinte mindent bizonytalanná tett körülöttünk, és ezt sajnos súlyosbítja az az instabilitás, ami a hazai vezetők intézkedéseiből, nyilatkozataiból következik. Raed Arafat belügyi államtitkár, a SMURD alapítója, aki sokak szemében hosszú évek óta a romániai döntéshozók közt kakukktojásként számon tartott pozitív kivétel, hitelt érdemlő személyiség, szaktekintély, azt hajtogatja, hogy fő az óvatosság. Ez aranyszabály, amit valóban nem lehet megkérdőjelezni. Azt is ismétli, hogy mennyire veszélyes a koronavírus, mennyire indokolt tiszteletben tartani a hatósági intézkedéseket – nyilván nem is mondhatna mást. „Nézzenek a COVID-19 elleni küzdelem frontvonalában elhunyt egészségügyi alkalmazottak hozzátartozói szemébe azok, akik nem hiszen a vírus létezésében” – írta az államtitkár.

Igen, valóban fontosak az egészségügyben dolgozók, akik helyt állnak és helyt álltak a járványhelyzet káoszában és pánikhelyzetében. Azonban jó lenne az átlagember szemébe is belenézni, aki az elmúlt hónapokban nem jutott egészségügyi ellátáshoz, súlyos betegekébe, akik nem részesülhettek kórházi, járóbeteg- és sürgősségi beavatkozásban. És jó lenne azokra is gondolni, akik a kórházak kiürítése miatt késve vagy egyáltalán nem részesültek orvosi segítségben. Ki kinek nézzen a szemébe? Kinek higgyen, miben bízzon az utca embere?

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.