2009. szeptember 02., 11:352009. szeptember 02., 11:35
Ha megtagadja, demokratikus jellegének int búcsút. A gondolatmenetet Schöpflin György politológus professzor fejtette ki a 2003-as tusványosi táborban a következetesség és a demokrácia erejét hangsúlyozván.
Románia demokratikus államnak tartja magát, 2007 óta tagja az európai demokráciák elitklubjának: az Európai Uniónak. Ez a feltétel tehát adott a Székelyföld belső önrendelkezéséhez. De mi is a helyzet a következetességgel? El tudta-e hitetni a Székelyföld lakossága országgal-világgal, hogy az autonómia ügye megkerülhetetlen Romániában? Van-e oka a román államnak, a román társadalomnak komolyan venni a székelyföldi autonómiaigényt? Ha őszinték akarunk lenni: aligha.
Noha az erdélyi magyar politikusok elvben egyetértenek abban, hogy a magyar közösség hosszú távú gyarapodását csakis az autonómiaformák biztosíthatják, az elmúlt húsz évben a rövid távú célok rendre felülírták a hosszú távúakat. Fontosabbnak bizonyult néhány kilométer aszfalt, néhány tornaterem, néhány magyar felirat. Márpedig autonómiát nem lehet elérni az autonómiaigény demokratikus felmutatása, következetes képviselete nélkül.
A Székely Nemzeti Tanács mozgóurnás népszavazása ugyan jelzés értékű eredménnyel zárult, de azt aligha lehet többnek tekinteni egy közvélemény-kutatásnál. Az akaratkinyilvánításnak az adhatna erőt, ha azt törvényes helyi népszavazások eredménye rajzolná ki, de a bukaresti törvényhozás a népszavazási törvényben megakadályozta ennek a lehetőségét. Azt viszont nem tiltotta, nem tilthatta meg, hogy a Székelyföld választott képviselői közösen nyilatkozzanak, afféle székely parlamentként kezdjenek megnyilvánulni.
Ezért fontos a székelyföldi választott képviselőka hét végére meghirdetett gyűlése. Az a tény pedig, hogy két gyűlés is lesz, nem növeli, hanem csökkenti az aktus erejét. Azt üzeni a román társadalomnak, hogy a Székelyföldön továbbra is fontosabbak a belviszályok, mint az autonómia, a magyar jelmondatokat továbbra sem kell komolyan venni.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.