2009. augusztus 25., 10:562009. augusztus 25., 10:56
Elsősorban azért, mert a nagy önkiszolgáló üzletek személytelenek, nem lehet kedélyesen elcseverészni az elárusító hölggyel, senki nem ajánlja személyre és alkalomra szólóan az árut. Na de, ha már itt, a közvetlen szomszédságomban van a nagy bevásárlóközpont, illetlenség legalább egyszer meg ne látogatni. Így hát, miután a Vas Manciból – azaz a banki automatából – kivarázsoltam némi pénzt, felfedező körútra indultam az új áruházba. Az első sokk akkor ért, amikor kiderült, hogy csak azzal a nagy kerekeken guruló bevásárlószekérrel mehetek be, mert kicsi, kézben vihető kosár nincs.
Ettől már bemenetkor kissé hülyén éreztem magam, mert tudtam, a hosszú listám ellenére sem fogom megtölteni áruval, és hiába rakok bele húszféle terméket, akkor is kevésnek tűnik a szekér aljában lévő kifizetnivaló. De legyűrve minden kezdeti ellenérzésemet, a nagy bevásárlószekérrel ágálva – mintha én is sokat vásárolnék – felfedező körútra indultam az áruval tömött polcok labirintusában. Második sokk: a polcokon lévő legtöbb áruféleségről nem tudtam kideríteni, hogy mi az, mert minden leírás rajta „külföldiül” volt. Harmadik sokk: hiába „radaroztam körbe”, mert a látómezőmbe nem került olyan illetékes, aki felvilágosítással szolgálhatott volna.
Másnak viszont sikerült ilyet találnia, meg is bánta… Nagymamakorú ismerősöm a dühtől kivörösödött arccal újságolta: „Képzelje, a saját szülővárosomban utasítottak rendre, hogy beszéljek románul!” Aztán sokéves kereskedői tapasztalatáról mesélt, kifejtve, hogy szerinte az üzleti érdek azt kívánná, hogy egy többségben magyarok lakta városban magyarul is beszéljenek a kiszolgálók, üzleti felvigyázók. Mondtam: én is így gondolom, de már újabb csetepaté kötötte le a figyelmem.
A kasszánál az egyik felháborodott vásárló, aki egyféle termékből vásárolt többet, azon vitatkozott a kasszás kisaszszonnyal, hogy miért kell neki többet fizetnie a polcra kitett árcímkén olvasható összegnél. Tömör válasz: „mert a vonalkód mást mutat.” Hogy bizonyítsam bevásárlóközpontos jártasságomat, beleszóltam a perpatvarba: „meg kellett volna nézni a vonalkódolvasó gépezetnél az igazi árat.” Azonban kiderült: nincs is ilyen az üzletben... S akkor most kérdem én, mi ez: olcsó árut kínáló bevásárlóközpont, vagy kész átverés show?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok