2011. augusztus 30., 09:402011. augusztus 30., 09:40
Ha talál egyáltalán, és nem omlik össze szégyenszemre a szatmári megyeszékhely legszebb épülete, a magyar szecesszió egyik remeke, mely megépítése után egy évvel, 1903-ban a bécsi építészeti világkiállításon második díjat nyert. Pedig Kelemen Hunor RMDSZ-es kulturális miniszter pár hónapja még az elnökválasztási kampánya során azzal kecsegtette a szatmáriakat, hogy megveszi a tárca az épületet. Azt az épületet, mely szintén RMDSZ-es segédlettel került magánkézbe. A szállót ugyanis a város építtette, a rendszerváltást követo zavaros jogi helyzetet kihasználva viszont ezt az akkori megyei tanácselnök és társa, a szintén RMDSZ-es prefektus átjátszotta egy magánszemélynek, akirol sejtheto volt, hogy nem jelent sokat számára a századfordulós épület sajátos szépsége.
Ez egyébként be is igazolódott, a grandomán átépítési kísérleteivel ugyanis minden valószínűség szerint hatalmas károkat okozott az ingatlanban. A nagy tervek közül elégséges megemlíteni a szálló alá medencék kialakítása céljából ásott óriási gödröket vagy a tetore tervezett üvegfalú kávézót. A verespataki bányanyitás kapcsán a napokban kirobbant botránynak szintén Kelemen Hunor az okozója, aki zöld utat adott a természetpusztításnak, azzal az indokkal, hogy a beruházó sok-sok pénzt ad cserébe műemlékek megmentésére. Nem tudom, miért, de valahogy úgy vagyok vele, hogy próbálom keresni a jót a mai napig az RMDSZ-esek munkájában, így most is arra gondoltam, hogy biztos olyan épületekre költené az ígért pénzt, mint például a Pannónia. (Bár ebben az esetben sem tudok egyetérteni a bányanyitással, mivel egyetlen épület sem ér meg olyan hatalmas pusztítást, amit a külszíni fejtés és a cián használata okoz.) De hát, melléfogtam. Ismét. Elgondolkodtam: vajon mi is lehet valóban fontos a magyar művelodési miniszternek, ha nem a Pannónia? És vajon büszkék leszünk-e, ha az RMDSZ-es kulturális tárcavezeto tevékenysége nyomán egy összedolt épülettel maradunk Szatmárnémeti központjában, valamint négy letarolt heggyel, sok milliárd feleslegesen megölt élolénnyel és egy méregtóval az Erdélyi-érchegységben?
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.