2009. május 26., 01:252009. május 26., 01:25
A megnyugtató rendezés pedig nyilvánvalóan az lenne, hogy a román mellett magyar, német és angol nyelvű feliratok kerüljenek a műemlékekre. Nem azért, mert Kolozsvár Erdély fővárosa, mert itt uralkodott és itt van eltemetve megannyi erdélyi magyar fejedelem, nem azért, mert itt székel három történelmi magyar egyház püspöke, mert itt működik az erdélyi magyar kultúra megannyi csúcsintézménye; még azért sem, mert a városban a sok évtizedes betelepítések ellenére is jelentős maradt a magyar közösség számaránya. Ezek mind fontosak, mégsem ezek alapján kell dönteni a műemlékek feliratairól. E feliratokat ugyanis elsősorban a turistáknak szánják. Azt kell hát megnézni, honnan jön a legtöbb turista Kolozsvárra, kiket kell a leginkább eligazítani városnéző körútjukon.
Azt a tényt pedig a túlfűtött nemzeti érzelmek sem födhetik el, hogy magyar turistából van a legtöbb Kolozsváron. Ők látogatják a Szent Mihály- plébániatemplomot, ők álldogálnak Mátyás király szülőháza előtt, és ők próbálják összeilleszteni a király lovas szobra emlékezetükben őrzött képét az állványok gyűrűjéből jelenleg csak imitt-amott kikandikáló alkotással. Elena Udrea turisztikai miniszternek kellene tehát szakmai érvekkel meggyőznie párttársát, Sorin Apostu polgármestert. Valamennyi kolozsvári érdekelt ugyanis abban, hogy a látogatók jól érezzék magukat a városban, hogy itt költsék el az utazásra szánt pénzük jelentős hányadát. Az ő itt hagyott pénzük nélkül ugyanis kevesebb jut a többségükben román nemzetiségű vendéglősöknek, szállodatulajdonosoknak, de az alkalmazásukban álló esetenként magyar kiszolgálóknak is.
A kincses városnak vonzónak, barátságosnak kell mutatkoznia, a fóbiákat pedig felül kell, hogy írják az üzleti szempontok. Lám, a határ mentén, nemcsak Magyarországon, Romániában sem fáznak már a másik nyelvén való feliratozástól. Ott túlléptek az előítéletek korán, felismerték valós érdekeiket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.