2009. augusztus 13., 10:032009. augusztus 13., 10:03
A nyaranta turistákat vonzó természeti ritkaságszámba menő, völgyelzáródás révén keletkezett tó tükrét egyre több mocsári növény lepte el, aminek csupán az ott tanyára lelt kacsadinasztia örül, más aligha. A tavat egyedivé tevő víztükörből kiálló fenyőcsutakok száma is egyre csökken, szinte naponta halásznak ki egy-egy a mélyből elszabadult úszó csutakot a tó kiömlésénél. Ettől függetlenül, télen-nyáron igyekeznek lélegzetvételnyi időre megállni a közelében a turisták, és gyönyörködni a táj lenyűgöző szépségében.
Hosszabb időre azért nem, mert turistának való kikapcsolódási lehetőséget nem igazán kínál az üdülőtelep. Akinek sikerül ádáz küzdelem árán valahogyan parkolóhelyhez jutnia a tó közelében, nyári időszakban, ha éppen akad szabad csónak, körbecsónakázhat a tavon, megnézheti a kínai holmikban bővelkedő árukínálatát a csecsebecseárusoknak, aztán húzhat is tovább, mint ősszel a vadlibák, mert a kényelmes szállást kínáló szállodákon és panziókon kívül más marasztaló nem igazán akad. Talán éppen emiatt vált kedvenc helyévé az üdülőtelep azoknak a párocskáknak, akik a világ szeme és az otthon ülő házisárkány-feleség elől menekülve szerelmi fészket keresnek.
Egyik ismerősöm szerint arról lehet megismerni őket, hogy terepjárón érkeznek – ami indokolt is, ismerve az üdülőtelep útviszonyait – és a túlsúlyos, nagypapakorú hódítót Bombonelnek szólítja az egyszerűen Iubi becenévre hallgató, feltűnően sminkelt, dekoratív, alig húszéves, titkárnőként bemutatott hajadon. Az sem meglepő, hogy sokszor esetleg valahonnan ismerősnek tűnik a nagypapakorú hódító, erre azonban nem illik senkinek célozgatni, elvégre ilyenkor éppen inkognitóban van az illető. Malőrnek számít az is, ha netán valaki csupa kedvességből érdeklődne a múltkori, szintén feltűnően sminkelt, dekoratív, alig húszéves, Iubi becenévre hallgató, titkárnőként bemutatott hajadon iránt.
Elvégre a terepjárós nagyembereknél az ilyen apró változásokat nem illik észrevenni. Tetszik, nem tetszik egyre növekszik a Iubik és Bombonelek száma a Gyilkos-tónál. S miközben elöljárók fehér abroszos asztal mellett úriember módjára próbálják megoldani a fű alatti/fű feletti határvitát, Iubiék és Bombonelék határjelző táblája ott díszeleg a Kupás-patak völgyében.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.